keresés

64 hír találató a(z) "MSZP" cimkével ellátva.

A volt győri polgármester kiakadt, amiért Dézsiék levették a régi polgármesterekre emlékező táblát

2020. március. 06. 14:02
Balogh József nyílt levelében azt pedzegeti, hogy nem azért került-e le a tábla, mert kínos lett volna rá felírni Borkai Zsolt nevét.

Három fideszes plakát letépéséért lopással gyanúsítanak egy soproni egyetemistát, miközben az MSZP plakátjait furgonnal ellopó emberek ellen nem indult eljárás

2020. március. 04. 16:31
Az is közrejátszhat, hogy a fiú apja a Győr-Moson-Sopron megyei szocialisták egykori vezetője.

Megvan a győri költségvetés: befogadta az ellenzéki indítványokat a polgármester

2020. február. 28. 11:02
Elfogadták Győr 2020-as költségvetését: Dézsi Csaba András az ellenzéki javaslatokat is pozitívnak találta, és egy kicsit módosított formában megvalósíthatónak tartja őket. A polgármester elmondta: ha jelentősen csökkennének a kormány döntése miatt a város bevételei, azt nem hagyná szó nélkül.

Nemény: Egy éles MSZP-re van szükség, ami meg tudja mutatni igazi értékeit

2020. február. 19. 17:31
Szombathely polgármestere üdvözli a párt megújulását, szerinte az MSZP válaszol a kor igényeire azzal, hogy új szervezeti működése lesz.

Nem nagyon jutott plakáthely Pollreisz Balázsnak Győrben

2020. január. 09. 16:20
Dézsivel tele van a város, milliókat költött a Fidesz a kampányra.

„Tiszta város, tiszta jövő!” – Pollreisz Balázs bemutatta programját Győrben

2020. január. 06. 15:20
Az ellenzék közös jelöltje meghirdette programját Győrben: a közélet és a közterek megtisztítását, a város zöldítését, az autóipar dolgozóinak védelmét, a közösségi közlekedés rendbetételét ígéri Pollreisz Balázs.

VIDEÓ - "Van abban valami stílusos, hogy az este sötétjében beszélünk erről a törvényről"

2019. december. 13. 20:27
Hiller István, az MSZP országgyűlési képviselőjének kritikája a kulturális törvény módosításáról.

Ungár: Győr vezetése nem tett eleget a tömegközlekedésért

2019. december. 12. 18:46
Az LMP-s Ungár Péter és Pollreisz Balázs, a győri ellenzék polgármesterjelöltje tartott közös sajtótájékoztatót a győri buszokról.

Elkezdte gyűjteni az aláírásokat a győri ellenzék

2019. december. 10. 10:17
A győri MSZP vásárcsarnok melletti székházában bárki aláírhat Pollreisz Balázsnak, de standolni és kopogtatni is fognak szerte a városban.

Pollreisz Balázs szocialista képviselő a győri ellenzék polgármesterjelöltje

2019. december. 03. 11:33
Az MSZP győri önkormányzati képviselője, Pollreisz Balázs lesz a győri ellenzék közös polgármesterjelöltje.

1 2 3 ... 7