Tavaly a Harangláb felújítása, idén pedig egy új Szent István szobor avatása miatt gyűlt össze ünnepelni Szombathely Szentkirály városrésze. Nagyon összetartó lakóközösség van itt, a 800 éves templom kertjében egy kisebb tömeg gyűlt össze, hogy lássa végre a Dienes Attila által késztett szobrot.
A szobor költségeit az egyesület, magánszemélyek és Tóth Kálmán a képviselői keretéből állta. A szövetségben 21 kárpátmedencei Szentkirály nevű város vagy falu tömörül és a szombathelyi volt a 12. István király szobor a sorban.
Volt ünnepi műsor is. Beszédet mondott Tóth Kálmán, a körzet képviselője, Koczka Tibor Szombathely alpolgármestere, énekelt Fekete Linda és a helyi nótakör is. A szobrot aztán Császár István püspöki helynök és a helyi plébános Pete Polgár Máté áldotta meg.
Szombathelynek így már két Szent István szobra van. Egy a Kálvária úton, a Szent István Park mellett, egy pedig a szentkirályi templom kertjében.
Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.
Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.
Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban
Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.