Gál Sándor, a Fidesz szombathelyi alelnöke került a Haladás Sportkomplexum élére

Bazsi Farkas 2020-05-22 14:33:03.000000
Élőben közvetítjük a szombathelyi rendkívüli közgyűlést.

09:54  Van vezetője a Haladás Sportkomplexumnak

Méghozzá az a Gál Sándor, akiről tegnap megírtuk, hogy a poszt nagy várományosa - ezt a közgyűlés a zárt ülésen tárgyalta meg. 

Gál havi bruttó 600 ezer forint fizetésért vezeti majd a sportkomplexumot. 

Ahogy korábban írtunk róla, Gálnak mindössze egy érettségije van, és ezer szállal kötődik Hende Csabához. Ő az igazgatóhelyettese az Őrvidékháznak, és a Fidesz szombathelyi alapszervezetének alelnöke is, továbbá szakosztályvezetője a Haladás VSE kézilabda csapatának. Ez egyébként összeférhetelen a most kapott pozíciójával, így valószínű erről le fog mondani.

Külön érdekesség, hogy Gál még csak meg sem jelent a mai közgyűlésen, úgy értesültünk, hogy nyaral. Minden esetre ő lesz a negyedik vezető, a még egy éve sem üzemelő Haladás Sportkomplexum élén. 

A közgyűlés előtt ma reggel még összeült a Gazdasági Bizottság, hogy megtárgyalja a Sportkomplexum, mint gazdasági társaság, vezetőjének ügyét. A bizottság csak azért volt határozatképes, mert a baloldali képviselők teljes létszámban képviselték magukat, így megvolt az ehhez szükséges 11 fő. Arról abban azonban nem sikerült megállapodni, hogy meghallgassák a Haladás Sportkomplexum élére kinézett Gál Sándort, hogy felvázolja hogyan szeretné vezetni és üzemeltetni a stadiont. 

Fotó: Vágvölgyi Bálint

Nemény András a baloldali frakció vezetője a zárt ülés után rögtönzött sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy nem volt még példa arra, hogy bizottsági tárgyalás nélkül vittek volna végig egy igazgatói kinevezést. A poltikus beszélt arról is, hogy méltatlan az, ami Jordán Tamással és a karneváli felvonulással történt.  A város tavaly vett 11 bigát, 11 millió forintért, amiből most egy sem használható. Hogy a hagyomány ne törtjön meg, kérték a közgyűlést, hogy szavazzon meg 200 ezer forintot, hogy egy biga helyrehozatát és a hajtót ebből fizetni tudják és ott lehessen Jordán, mint Claudius császár a menet élén. A közgyűlés azonban ezt leszavazta. 

09:22

Ipkovich volt az egyetlen hozzászóló. A képviselők meg is szavazták, lesz állami támogatása a helyi tömegközlekedésnek.

Fotó: Vágvölgyi Bálint

Puskás a nyílt ülést azzal zárja, hogy a tervek szerint szeptember 13-án lesz a következő, rendes közgyűlés.

09:20 -  Jön az első napirendi pont, a buszközlekedés állami támogatása 

 

Korszerűtlen, elavult, környezetszennyező a szombathelyi tömegközlekedés - mondja Ipkovich. Most erre akarnak pénzt kérni az államtól, amit természetesen támogatnak, de a közlekedést minél hamarabb modernizálni kell 

Ipkovich nem tud elmenni szó nélkül amellett, hogy Puskás Tivadar beleszólt a Karnevál szervezésébe, amire eddig még nem volt példa. Kikéri magának, hogy ez gyakorlat legyen. 

09:14

Szavaztak: nem lesz nyílt ülésen tárgyalva a Sportkomplexum vezetőjének ügye. 

És azt sem tárgyalják, hogy az államhoz kerüljön a stadion fenntartása. 

Elutasították Ipkovich napirendi javaslatát is.

Nem lesz két biga a karneváli felvonulás élén, így Jordán nem lesz Claudius császárként a menet elején. A Sportkomplexum ügyvezető jelöltjét sem hallgatják meg nyilvánosan.

Az előre kiküldött napirendi javaslatokat elfogadták a képviselők. A buszközlekedést nyílt, a Haladás Sportkomplexum ügyét zárt ülésen tárgyalják.  
 

09:11

Puskás Tivadar polgármester azt mondja, hogy Nemény politikai szintre emeli a Karnevált, ami nem szép. Ő a múlt héten állapodott meg a szervezőkkel a bigán ülő sportolókról.

Fotó: Vágvölgyi Bálint

09:05

Nemény András a baloldali frakció vezetője azt javasolja, hogy legyen a Haladás Sportkomplexum ügyvezetőjével kapcsolatos napirendi pont megtárgyalása nyilvános, és hallgassa meg a közgyűlés a vezető-jelöltet.

Fotó: Vágvölgyi Bálint

Nemény egy napirendi pont javaslattal is él. Szeretné, ha tárgyalná a közgyűlés Jordán Tamás biga ügyét. Erről tegnap írtunk. A politikus azt javasolja, hogy szavazza meg a közgyűlés azt a 200 ezer forintot, amiból kifizethető lenne egy másik biga is, így nem maradna a Karnevál Claudius császár nélkül.

Ipkovich György is napirendi javaslattal él. Azt szeretné, hogy tárgyalják annak a 300 hektárt meghaladó területnek a sorsát, aminek nincsen rendezve a tulajdonviszonya, de alkalmas lenne ipari működésre.

Fotó: Vágvölgyi Bálint

Balassa Péter is azt kéri, hogy beszélje nyilvános ülésen a közgyűlés a Haladás Sportkomplexum ügyvezetőjének ügyét. Valamint az az ötlete, hogy napirendi pontként tárgyalják a stadion állami kézbe visszaadását. Ha már a fenntartás nem sikerült az önkormányzatnak, akkor bírkózzon vele az állam. 
 

09:04

Megérkezett a Fidesz frakciója is. Kezdetét veszi a gyűlés.

08:51

Két témát tárgyalna ma a szombathelyi közgyűlés. Az egyik a buszközlekedés finanszírozása, a másik pedig a Haladás Sportkoplexum vezetőjének ügye

Egyelőre azonban úgy néz ki, hogy nem lesz határozatképes a gyűlés, a Fidesz frakció ugyanis nincs itt. 

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67