Bratascsuk százötven kilométeres szökésből "ért haza" a Tour de Hongrie harmadik szakaszán

ugytudjuk.hu 2020-05-22 14:32:44.000000
Bellettié maradt a sárga trikó.

A ceglédi rajtnál nagy tömeg várta a versenyzőket. Ehhez hozzájárult, hogy a Polartec-Kometa csapatának tulajdonosával, az egyaránt két-két Tour de France- és Giro d'Italia-, valamint három Vuelta a Espana-diadallal a sportág egyik legnagyobbjának számító Alberto Contadorral készíthettek közös fotókat a szurkolók, írja az MTI.

Fotó: tourdehongrie.hu

A viadal idei leghosszabb szakaszának, a Hajdúszoboszlóig vezető 206 sík kilométernek 28 fokban és erős napsütésben vágott neki a 124 versenyző, akikre három gyorsasági részhajrá várt, ebből egy rögtön Cegléden. A mezőny sokáig egyben haladt, majd a második, jászberényi részhajrát követően három szökevény ellépett. A táv felére a Pannon Cycling Team versenyzőjét, Dina Dánielt magában foglaló trió - amelyben az ukrán Andrij Bratascsuk és a szlovák Martin Mahdar tekert még - 9:21 perc előnyt alakított ki a lassú tempóban haladó mezőnnyel szemben. A fokozatosan olvadó különbség miatt az utolsó kilométeren Bratascsuk elszakadt társaitól, akiket fél kilométerrel a cél előtt befogtak, ám az ukránt nem érték utol: előnyéből 25 métert megőrizve megnyerte a szakaszt a berobogó mezőny előtt. Másodikként a sárga trikós Manuel Belletti ért be - az időjóváírásnak köszönhetően hat másodperccel növelte előnyét -, míg a harmadik a Kőbánya Cycling Team marokkói kerekese, Ahmed Amine Galdoune lett.

Legjobb magyarként a nyolcadik Karl Ádám zárta a 45,59 kilométer/órás átlagsebességű szakaszt, míg az összetett legelőkelőbb helyét elfoglaló magyar versenyzője - s így fehér trikós - változatlanul Dina Márton.

Szombaton 182 kilométert teker a mezőny Karcag és Miskolc között, majd vasárnap a Kazincbarcika környéki 128 kilométerrel zárul a 865 kilométer össztávú Tour de Hongrie.

Címlapfotó: MTI / Czeglédi Zsolt

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67