Bánhegyi Adrienn rekorddöntésre készül a Savaria Karneválon

Bazsi Farkas 2020-05-22 14:28:41.000000
És ez csak egy a négy nap programjai közül.

Egy utolsó nagy tájékoztatóra ült össze ma délelőtt a Savaria Karnevál szervezősége és a városvezetés, hogy elmondják a legfontosabbakat a 19. jelmezes játékokkal kapcsolatban. 

Puskás Tivadar polgármester egy kis unszolással kezde, ugyanis ma van Nagyboldogasszony ünnepe, így arra buzdított, hogy mindenki menjen el templomba. A gyors vallási kitérő után aztán azzal folytatta, hogy a Levéltárban három olyan filmet is őriztak, ami a régi 1961 és 1969 között megrendezett Karneválokon forgattak. Ezeket most digitálisan felújítva láthatja a közönség. 

Idén 150 ezer látogatóra számítanak a négy nap alatt. 

A Karnevál bora és tortája mellé felsorakozott a Karnevál kenyere és kalácsa is. Ez utóbbi idén lesz először a kapható a forgatagban. Én megkóstoltam finom, de semmi extra, olyan mint a szinte minden boltban kapható dobozos olasz szárított gyümölcsös foszlós.

Sok-sok robbanást ígér az ELTE-SEK. Az egyetem is kint lesz ugyanis a történelmi játékokon és mindenféle, a háztartában is megtalálható anyagokkal fognak operálni. A kísérletek egyik részét a Ferences-kertben, a másikat pedig a Berzsenyi téren fogják végrehajtani. 

Bánhegyi Adrienn a Fő téren próbál majd rekordot dönteni. A kötélugró hat évig tudhatta magáénak a triplán hajtás rekordját, ezt azonban nemrég egy amerikai ugró elvette tőle, most itthon próbálja visszaszerzeni. Jön a Guinness bizottság is, hogy hiteles legyen a kísérlet. 

Várja még a Karnevál az önkéntesek jelentkezését. Leginkább fiúkat, ugyanis eddig szinte csak lányok jelentkeztek. Enyje fiúk, így nem lesz, aki pakol majd.

Egy másik újdonság lesz majd idén, hogy a különböző helyszínek tábláihoz egy-egy számot rendeltek a szervezők, így akinek esetleg segítségre lesz majd szüksége, de nincs helyismerete, az a számok segítségével könnyen tudja majd meghatározni a helyzetét.

A szervezők azt kérik, hogy a Karnevál honlapját figyeljék a látogatók, hiszen ide mindig pontosan és gyorsan kerülnek fel a tudnivalók. 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67