6000 forintot ért a nagyinál egy szex az lányunokával

Bazsi Farkas 2020-05-22 14:32:44.000000

Ismét az Ügyészség szállítja a mai nap egyik legmegdöbbenőbb magyar esetét. 

Közleményük szerint a gyámhatóság két éve hozzájárult ahhoz, hogy a vádlott magához fogadja kiskorú, 15 éves lányunokáját, akit ettől kezdve saját háztartásában gyámként nevelt. Idén januárban a nagymama a kamaszlány társaságában felkereste egyik falubelijét, akinek egy csizmát próbált eladni. Ennek kapcsán közölte a 74 éves házigazdával, hogy neki mindenképpen pénzre van szüksége, így

ha nem kell a csizma, 6.000 forintért ő a hozzájárulását adja ahhoz, hogy a bácsi közösüljön az unokájával,

aki a megbeszélés alatt a szomszéd szobában tartózkodott. Az egyébként rossz egészségi állapotban lévő férfi elsőre elfogadta ugyan az ajánlatot, de később – mikor tapasztalta, hogy a gyermeklány elutasító vele szemben – elállt az aktustól.  A vádlott és a sértett ezt követően együtt távozott a helyszínről.

A Füzesabonyi Járási Ügyészség tizennyolcadik életévét be nem töltött, nevelése alatt álló személy sérelmére elkövetett kerítés bűntettével vádolja a nagyszülőt. Ugyanakkor a férfival szemben a szexuális cselekményért ellenszolgáltatás nyújtásával elkövetett gyermekprostitúció kihasználásának bűntette miatt folytatott nyomozást megszüntette.

A gyámhatóság röviddel a cselekmény után határozott a kiskorú családba fogadásának megszüntetéséről, és a sértettet gyermekotthonban helyezte el.

A Füzesabonyi Járási Ügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság végrehajtandó börtönbüntetést szabjon ki a nagymamával szemben, emellett tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától, valamint a gyámságtól, mint tevékenységtől is. Az ügyészség indítványt tett arra is, hogy a bíróság kötelezze a vádlottat a nyomozás során felmerült, közel 100 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67