Dézsi Csaba András: Az ETO focistáinak "munkája" sértő a győri dolgozó emberekre nézve

Donát Nagy 2020-03-07 18:16:00.000000
A polgármester szerint nem lehet munkának nevezni, amit a győri ETO színeiben futballozó emberek manapság produkálnak a pályán.

Ahogy az Ugytudjuk is megírtuk, Dézsi Csaba András (Fidesz) állítólag azt mondta a klub tulajdonosának, hogy az ETO focistái nem tudnak a városért küzdeni, így ne számítsanak többé a megszokott pénzekre.

A beszélgetésen részt vett Petrov Iván polgármesteri biztos, ő elmondta: a város ettől az évtől csak az élsportot kívánja támogatni, de a magyar labdarúgás nem tartozik ebbe bele, mert szerinte az élsportoló az, aki a napjának a nagyobb részét tölti felkészüléssel, mint pihenéssel, a futballisták pedig nem ezek.

- fogalmazott Mányi József klub tulajdonos a kormánypárti megyelapnak adott interjúban.

A Nemzeti Sport megkérdezte erről Petrov Ivánt, aki elmondta: szavait pontatlanul, elferdítve adta vissza Mányi József.

Véleményem szerint a labdarúgók nem élsportolók, hanem szupersportolók

- mondta a polgármesteri biztos.

Arról nem beszél [Mányi], hogy a beszélgetést az a gondolat vezérelte, hogy nem akar NB I-es csapatot Győrben, a honi közegről alkotott véleményét pedig nem tudnám anélkül idézni, hogy bepereljenek... Fontos tisztázni, hogy a városunkban nem az élsportot, hanem az élő sportot támogatjuk, amelybe a hobbisport és az utánpótlássport egyaránt beletartozik. Ennek a teljes támogatási összege harmincada annak, amelyet Mányi József egy esetleges NB I-es szereplés alapfeltételeként megjelölt.

- tette hozzá.

A témával kapcsolatban a Kisalföld újabb cikket közölt, amelyben Petrov Iván polgármesteri biztos elmondja: a cél az, hogy Győrben újra a város hagyományainak megfelelő színvonalú labdarúgás legyen.

A polgármester - mai Facebook posztja alapján - úgy tűnik, továbbra is kiáll az eredeti mondandója mellett.
 

Security Check Required

null

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67