Tovább közelednek az álláspontok az Audi és a szakszervezet bértárgyalásán

Bence Pintér 2020-03-06 19:31:00.000000
Az elmúlt héten több ponton is közeledtek az álláspontok, de a megegyezés még nem biztos, hogy közel van az Audi és a szakszervezet között.

Már nem négy, csak három évre akar megállapodni az Audi az Audi Hungária Független Szakszervezet a legutóbbi bérajánlat alapján. A szakszervezet idénre minimum 57, jövőre minimum 62 ezer forintos emelést szeretne, a cég viszont idén 42, jövőre 45, azután 48 ezer forinttal emelné a fizetést úgy, hogy a második és harmadik évben az infláció mértékével korrigálják azt.

A mozgóbérből négy százalékot építenének az alapbérbe, és idén 100 ezer forint szabadon felhasználható egyszeri kifizetést adnának – de a másik két évben ilyen nem lenne. A jubileumi jutalom és a lojalitási bónusz is változatlan maradna a cég ajánlata szerint, a választható béren kívüli juttatás pedig ugyan szerényebb mértékben növekedne, mint amit a szakszervezet szeretne, de a bérigény felé mozdult el a munkaaadó: a négy évre változatlan 400 ezer forint helyett jövőre 420, azután 450 ezer forint lenne ennek összege.

Három év alatt ez összességében 30,5 százalékos bérnövekedést jelentene a szakszervezet szerint.

Pénteken szavaznak arról, hogy elfogadják-e a bérajánlatot, a következő bértárgyalásra március 10-én, kedden kerül sor.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67