Egy Magyarországon tartózkodó brit férfinél is kimutatták a koronavírust

ugytudjuk.hu 2020-03-06 16:30:00.000000
Ő a negyedik külföldi, akinél nálunk derült ki, hogy megbetegedett.

Magyarországon eddig négy külföldi állampolgárt diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéssel, egyedi esetekről van szó, a cél a csoportos megbetegedések kialakulásának megakadályozása - jelentette be a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki, budapesti ülése utáni sajtótájékoztatón a törzs vezetője, írja az MTI.

Lakatos Tibor elmondta: három iráni állampolgár és egy brit férfi van a fertőzöttek között; előbbiek Budapesten, a Szent László kórházban, a negyedik fertőzött a debreceni Kenézy Gyula kórházban van. Ismertette: valamennyi környező országban megjelent a koronavírus, Ausztriában 43, Horvátországban 11, Romániában 6 fertőzött van, Csehországban 12, Szlovákiában és Lengyelországban 1-1 ember fertőződött meg.

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa elmondta: az egyik iráni egyetemista enyhe tüneteket mutat, a másik sokat köhögött, de már jól van, a barátnője várhatóan még sokáig kórházban marad, míg a debreceni kórházban ápolt férfinek csütörtökön vesekárosodásra utaló tünetei voltak, ezért infúziós kezelést kapott.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67