Majdnem elrontotta a Fidesz azt a törvényt, amit direkt Győr új polgármesterére szabva írtak meg

Donát Nagy 2020-03-05 17:18:00.000000
Elsőre elbénázták a Dézsi Csaba András miatt megalkotott jogszabályt.

Ahogy azt az Ugytudjukon is írtuk, törvényt módosít a Fidesz, hogy Dézsi Csaba András hivatalosan is lehessen egyszerre orvos és polgármester is.

Benyújtották a Lex Dézsit, Fekete Dávid is jól járhat vele

Pintér Bence Törvényt módosít a Fidesz: Dézsi Csaba András hamarosan hivatalosan is lehet egyszerre orvos és polgármester, Fekete Dávid pedig beülhet a Pannon-Víz vezetésébe is. Úton van a Lex Dézsi: a hvg.hu szerint ugyanis Gulyás Gergely, Böröcz László, Bajkai István és Nacsa Lőrinc ugyanis beadták a törvényjavaslatot az önkormányzati törvény módosításáról.

A törvényjavaslatot múlt kedden 35 perc alatt megtárgyalták, módosító indítvány sem képviselőktől, sem az illetékes bizottságtól nem érkezett. Az előterjesztők egyike, Böröcz László mégis kérte a törvényalkotási bizottság összehívását – szúrta ki a HVG.

Csütörtök délutánra kiderült: a négy benyújtó fideszes politikus éppen a lényeget felejtette el beleíratni a törvénybe,

azt, hogy az új előírás a mostani törvénymódosítás hatályba lépése előtt megválasztott polgármesterre is érvényes legyen.

Ugyanis ami az állampolgárnak előnyös, azt a jelenlegi törvények szerint szabad visszamenőleges hatállyal is szabályozni. Dézsi pedig ebből a szemszögből bizony állampolgár.

Ezt a hiányt pótolták most, jövő kedden pedig gyorsan meg is tudják szavazni a Lex Dézsiként elhíresült törvényt.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67