Budapesten járt két koronavírussal fertőződött csehországi beteg

ugytudjuk.hu 2020-03-03 10:09:00.000000
Milánóból tartottak hazafelé.

Csehországban vasárnap találták meg az ország első három koronavírussal fertőződött betegét. Kedden viszont a cseh egészségügyi miniszter egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy kettő újabb beteget találtak, akik előtte több országban is megfordultak, írja az expats.cz. Így az ismert esetek száma ötre ugrott ma délelőtt. 

A sajtótájékoztatón elmondták, hogy a két új beteg mozgását igen alaposan le tudták követni a cseh szervezetek. A két turista Milánóból utazott Bécsbe, ahol egy hotelben szálltak meg. Ezután

Budapesten keresztül Brnoba majd Prágába utaztak, ahol egy Airbnb-ben aludtak. 

A lányok elmondták, hogy milyen tömegközlekedéssel járták be az útjukat, így egy buszsofőr, 18 utas, kettő taxisofőr és egy pincér is karanténba került, hiszen az elmúlt napokban érintkeztek a két új beteggel. A cseh hatóságok ezen felül lezárta azt a a prágai lakást, ahol a két beteg tartózkodott, majd szakemberek fertőtlenítették az egész ingatlant, hogy megszüntessék a további fertőzés veszélyét.

A cseh hatóságok még hozzátették, hogy mind az öt beteg jó állapotban van. Többjük egyáltalán nem mutat tüneteket, néhányuknál pedig csak enyhe megfázásos tünetek léptek fel., tehát minden valószínűség szerint teljesen felépülnek majd.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67