Megszűnt a teljes Vas megyei Jobbik

ugytudjuk.hu 2020-03-03 07:58:00.000000
Bana Tibor után a párt összes Vas megyei vezetője is kilép a pártból.

„Mi, a Jobbik Vas megyei vezetői kijelentjük, hogy a továbbiakban nem kívánunk a Jobbik szétveréséhez asszisztálni, ezért párttagságunk megszüntetését jelezzük az Országos Elnökség és a pártigazgató felé, ezzel párhuzamosan pedig megszűnnek megyei alapszervezeteink” – áll a közleményben, amit a párt megyei tagjai tettek ki kedden.

Security Check Required

null

A lépésre egy nappal azután kerül sor, hogy Bana Tibor, az első Vas megyei szervezeteket alapító egykori Jobbik-alelnök is kilépett a pártból. A Vas megyeiek közleménye szerint a pártban ma zsarnokság uralkodik. „Jakab Péter pártelnök egy érdemelvű párt jövőképéről beszélt, ezzel szemben olyan emberektől vált meg a vezetés, akik évtizedes lelkiismeretes munkát végeztek egykori pártjukban, helyükre pedig más pártoktól vagy baráti körből érkezőket emeltek ki minden lehetséges posztra” – írták.

Bana Tibor kilépett a Jobbikból

ugytudjuk.hu A Vas megyei kötődésű országgyűlési képviselő a Facebook oldalán jelentette be: függetlenként kíván dolgozni a továbbiakban, cél a 2022-es ellenzéki győzelem. A Jobbik egykori alelnöke Facebook-oldalán tette közzé azt a videót, amelyben beszámol a pártból való kilépéséről - szúrta ki a JövőTV.

Azt írták: „a továbbiakban is aktívan és tisztességesen, egyesületi keretek között folytatjuk a Vas megyeiek érdekképviseletét!”

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67