Jobbik: akik távoznak a frakcióból, 2022-ben nem lesznek közös ellenzéki jelöltek

ugytudjuk.hu 2020-03-03 16:58:00.000000
Reagáltak Bana Tibor lépésére.

Tegnap írtunk arról, hogy Bana Tibor bejelentette: kilép a Jobbikból. A politikus a döntését azzal indokolta, hogy aktívan szeretné képviselni a Vas megyeieket, azonban ezt a Jobbik tagjaként nem tudja már megtenni, és ahhoz, ami most zajlik a pártban, nem fogja a nevét adni. Ma Balassa Péter a Jobbik Vas megyei regionális igazgatója már azt mondta, hogy a Vas megyei Jobbik nem oszlik fel, annak ellenére, hogy Bana után többen is bejelentették, hogy távoznak.

Most pedig egy közlemény érkezett a szerkesztőségünkhöz a Jobbiktól, ezt változtatás nélkül közöljük:

Bana Tibor a kilépését bejelentő videójában jelezte, hogy a tisztesség és a becsületesség útját kívánja járni. Kilépése ellenére a Jobbik szeretné támogatni ebbéli törekvésében, így amennyiben a tisztesség és a becsületesség azt is jelenti, hogy vissza szeretné adni a frakciótól kapott mandátumát, akkor azt elfogadjuk.

A Jobbik elnöksége pedig ezúton szeretné egyértelművé tenni, hogy akik távoznak a frakcióból, 2022-ben nem lesznek közös ellenzéki jelöltek.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67