Politikai leszámolásra használja a veszélyhelyzetet a Fidesz Nagykanizsán

Ugytudjuk.hu

2020-03-25 18:52:00.000000
A polgármester visszahívott öt tanácsnokot, kinevezett egy alpolgármestert, és átvette az önkormányzati cégek feletti tulajdonosi jogok gyakorlását is.

Nagykanizsán októberben kormánypárti polgármestert választottak, ám a képviselő-testületben többségbe került az ellenzék - írja cikkében az Index.

Most a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzetben viszont jóval szélesebb jogkörük van a polgármestereknek, így számos olyan kérdésben egyedül dönthetnek, amelyek segítenek a hatékony védekezésben.

Azonban van, ahol nem csak a védekezésre gondolnak a városvezetők.

Balogh László, a város fideszes polgármestere a pártja frakcióvezetőjét, Bizzer Andrást javasolta anno alpolgármesternek, de az ellenzék többször is leszavazta a jelöltet.

Most viszont a polgármester - kihasználva a rendkívüli helyzetet - az ellenzék megkerülésével saját hatáskörben kinevezte Bizzert.

Mivel egy város veszélyhelyzetben nem maradhat döntéshozó vezető nélkül, és sajnos bármelyikünkkel, így velem is történhet nem várt esemény

- írta a döntés hátteréről a polgármester.

Törvénysértő lehet, hogy harmadszorra sem választott alpolgármestert Nagykanizsa közgyűlése

Nagy Donát Az ellenzéki többség jelezte, hogy szeretnének egyeztetni a kérdésben, de a fideszes polgármester nem kért belőle. Nem is szavazták meg az emberét. Harmadszorra sem sikerült alpolgármestert választania a nagykanizsai önkormányzati közgyűlésnek, holott a megyei kormányhivatal pert helyezett kilátásba, mert álláspontja szerint a testület mulasztásos törvénysértést követett el - írja az MTI.

Az ellenzék szerint szerint azzal nincs probléma, hogy a polgármester kinevezett egy alpolgármestert, ez ebben a helyzetben valóban egy szükséges lépés volt, de megítélésünk szerint ugyanakkor alkalmatlan az alpolgármester erre a feladatra, ezért is nem szavazták meg korábban.

Emellett viszont 5 tanácsnokot visszahívott a polgármester, amiről azt mondta,

rendkívüli helyzetben nincs lehetőség parttalan vitákra, most gyors, operatív, felelősségteljes munkára van szükség.

A lap megkereste Balogh Lászlót, hogy mi indokolta a tanácsnokok visszahívását, de a sok teendőjére hivatkozva nem kívánt nyilatkozni. 

Balogh csökkentette ezen kívül a képviselői tiszteletdíjakat is, és átvette az önkormányzati cégek feletti tulajdonosi jogok gyakorlását.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint  a különleges jogrend azért van, hogy hatékonyan lehessen védekezni a járvány ellen. Szerintük a tanácsnokok visszahívása nem szolgálja a járvány elleni védekezést. 

Nem a korlátlan hatalom az orvosság

ugytudjuk.hu Ezért ne adjunk nyíltvégű, soha le nem járó felhatalmazást a kormánynak. Az Amnesty International Magyarország, az Eötvös Károly Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság , és a Társaság a Szabadságjogokért közös közleménye, hogy ebben a válságos időben se csináljunk őrültséget. Az elmúlt évtizedben megtapasztalhattuk, hogy a kormány nem tűri a hatalomgyakorlás alkotmányos korlátait.

A TASZ egyébként pár napja kiadott egy útmutatót, hogy a katasztrófavédelmi törvény alapján mire van jogosultsága a polgármestereknek és mit nem csinálhatnak. Eszerint például csak azokban az esetekben alkothatnak egyedül jogot, amelyek nem tűrnek halasztást.

Ebben többek között azt is írják, hogy

a polgármestereknek mindig jóhiszeműen kell eljárniuk, veszélyhelyzetben különösen, és nem használhatják politikai leszámolásra a hirtelen kapott jogkört.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67