Már Spanyolországban is több áldozatot szedett a koronavírus, mint Kínában

ugytudjuk.hu 2020-03-25 18:46:00.000000
Majdnem egyharmaddal nőtt a halottak száma Spanyolországban 24 óra alatt.

A spanyol egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy 3434-re nőtt a koronavírus miatt elhunytak száma. A szám keddről szerdára 27 százalékkal nőtt, így pedig már Kínánál is több áldozatot jegyeznek az Ibériai-félszigeten, írja a Metro.

Kínában ugyanis 3281 ember halt meg, így Spanyolországnál már csak Olaszországban van több halottja a koronavírusnak.

Az elmúlt 24 órában 740-en vesztették az életüket a vírus miatt, eddig ez a legnagyobb növekedés, amit egy ország tapasztalt.

Az olaszoknál továbbra is borzasztó a helyzet, a spanyol helyzethez képest majdnem kétszer annyi, 6820 halottat jegyeznek. Az országban iszonyúan növekszik az elhunytak száma, Kínát még csak a múlt héten hagyták le, ebből látszik, hogy azóta itt is kétszer annyi embert győzött le a koronavírus.

Kínában mindeközben már nem találnak új fertőzötteket, ezért megkezdődött a kijárási tilalom felszámolása. Először Hupej tartomány, a koronavírus eredeti gócpontjának néhány területén engedélyezik újra az emberek mozgását, majd fokozatosan szüntetik meg a karantént a többi területen.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67