Romániában egész napra kiterjesztik a kijárási tilalmat

Mátyás Varga 2020-03-24 19:56:00.000000
Romániában szerdától a nappali órákra is kiterjesztik a koronavírus-járvány miatt korábban csak az éjszaka idejére elrendelt kijárási tilalmat.

Az országban ezentúl csak azok hagyhatják el lakásukat, akiknek feltétlenül munkába, gyógyszertárba vagy élelmiszerboltba kell menniük - írja az MTI. Erről a munkáltató által kibocsátott igazolást vagy saját felelősségre kiállított nyilatkozatot kell felmutatni a lakás elhagyására magyarázatot kérő rendfenntartóknak.
   

Ezentúl a katonaság is besegít a rendőröknek és csendőröknek a rendfenntartásban - tette hozzá az államfő. A karanténrendelkezések, illetve az otthoni elkülönítés betartásának ellenőrzésére elektronikus megfigyelő eszközöket fognak használni. A legveszélyeztetettebb, 65 év feletti korosztály számára teljes kijárási tilalmat rendelnek el Romániában.
   

Az újabb intézkedéseket Ludovic Orban miniszterelnökkel, valamint az illetékes tárcavezetőkkel folytatott egyeztetés után jelentette be Iohannis, hozzátéve, hogy kedd estig újabb katonai rendeletet adnak ki a koronavírus terjedésének fékezését célzó szigorításokról.
   

Közben csaknem kétszázzal emelkedett Romániában a koronavírussal fertőzött új betegek száma. Kedd délig 762 embernél mutatták ki az új típusú koronavírust. Mintegy 5500-an vannak intézményesített karanténban, és csaknem 84 ezren otthoni elkülönítésben. 16 Covid-19-es beteget kezelnek intenzív osztályon, 79 fertőzöttet pedig gyógyultnak nyilvánítottak. Romániában eddig 8, egyéb súlyos betegségekben is szenvedő halálos áldozata volt a kórnak, külföldön további 8 Covid-19-ben szenvedő román állampolgár vesztette életét.
   

A hatóságok országszerte a fertőzés tömeges terjedésére készülnek. Kedden elkezdték felszabadítani a kórházi helyeket a Covid-19-ben szenvedők számára. Az egészségügyi miniszter rendelete szerint 48 órán belül hazaküldenek minden beteget, akinek nincs halaszthatatlanul szüksége kórházi kezelésre, 14 nappal elnapolnak minden halasztható műtétet, és két hétre felfüggesztik a beütemezett orvosi vizsgálatokat is.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67