Égbe nyúlik már a szombathelyi Késmárk utcai teniszpálya klubhelysége, a vírus miatt azonban kérdés, hogy ki fogja üzemeltetni

Bazsi Farkas 2020-03-24 11:05:00.000000
Nem csak itt, de az Aréna Savaria büféjénél is betett a bizonytalanság.

Teniszcentrum - áll nagy betűkkel a földből nemrég kinőtt épület oldalán Szombathelyen a Késmárk utcában. A sporttelep nemrég hatalmas tőkeinjekciót kapott, és mindezt az új Haladás Sportkomplexumnak köszönhetően.

Nem egyszer írtunk róla, hogy az itteni pályák 282 millió forintot kaptak a Modern Városok Programban. A régi Haladás pályánál ugyanis 7 teniszpálya volt, amit az új létesítmény építése miatt megszüntettek. A Sporttörvény azonban kimondja, hogy sportlétesítmény fejlesztésnél egyetlen sportág sem sérülhet, így a szanált pályákat valahogy pótolni kellett. 

Így a Késmárk utcai teniszcentrumot kezdte fejleszteni a városvezetés. 6 pálya kapott új salakot, 4 másikat építettek és egy minden igényt kielégítő klubházat is felhúztak ebből a pénzből. Egy második lépcsőben pedig a pályák téliesítése kerül sorra. Úgy tudjuk, arra ígéret van, hogy az ehhez szükséges közel 100 millió forintot biztosítja a kormány.

A pályákat most a Savaria Tenisz Klub bérli. Az egyesület bérleti szerződését június 30-ig hosszabbították azzal, hogy végül aztán pályázatot írnak ki a pályák bérlésére, ahol a városnak legjobb ajánlatot adó bérlő nyeri el az üzemeltetés jogát.

Csakhogy közben veszélyhelyzetet hirdetett a kormány, ezzel pedig gyakorlatilag bizonytalanná vált az élet minden területe, így a jövőbeni beruházások is. Az ügy tehát úgy áll, hogy a város hiába akar kiírni pályázatot, egyelőre nem lehet tudni, hogy mit pályáztatna meg. Fedettpályás teniszcentrumot, vagy esetleg egy olyan létesítményt, ami csakis a téli időszakon kívül lehet használnia a sportolóknak. 

A két opció ugyanis merőben más pályázati kiírást, más feltételeket és más bérleti díjat jelentene. 

Kicsit hasonló a helyzet az Aréna Savariában is, ahol szintén időszerű lenne egy pályázat kiírása. Itt a büfé üzemeltetési jogának elnyerésére kellene versenyt hirdetni. 

Mint az ismert a közgyűlés novemberben arról döntött, hogy 32 és fél millió forintot fordít az Aréna Savaria felújítására. Ebből a pénzből többek között a pálya burkolatát, vagyis a parkettát is felújítják és olyan lakk réteggel látják el, amiről könnyen takarítható fel a wax. Ez azért fontos, hogy a Falco NB 1-es kosárlabda csapata mellett a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia élvonalbeli női csapata is otthont kapjon a csarnokban. A idei bajnokságokat lefújták a szövetségek és kérdéses, hogy a 2020/2021-es bajnokság el tud-e indulni időben. De az is kérdéses, hogy a Falco jövőre indulhat-e nemzetközi versenyen.

Amíg ezek a kérdések nincsenek tisztázva, addig szintén nem lehet “korrekt” pályázatot kiírni az Aréna Savaria büféjének üzemeltetésére.


 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67