Egyelőre nem ment át a felhatalmazási törvény, az ellenzék nemmel szavazott

ugytudjuk.hu 2020-03-23 16:30:00.000000
Ez persze nem jelenti azt, hogy nem is fog.

137 igen, 52 nem arányban nem szavazták meg a házszabálytól való eltérést, így hétfőn nem ment át a kormány által benyújtott veszélyhelyzetről szóló törvényjavaslat az Országgyűlésen. A összes képviselőnek a 4/5-ödére lett volna szükség, hogy a javaslatot hétfőn megvitassák és kedden megszavazhassák.

Miről is van szó?

A koronavírus miatti veszélyhelyzetet a kormány március 11-én ki is hirdette, de az Alaptörvény szerint külön parlamenti felhatalmazás nélkül az erről szóló rendelet csak 15 napig maradhatna hatályban. A 15 nap letelte után pedig mindig meg kellene azt hosszabbítani.

Az igazságügyi miniszter által benyújtott törvény arról szól, hogy a 15 nap helyett a határidőt a koronavírus miatti „veszélyhelyzet megszűnéséig” meghosszabbítaná.

Azaz gyakorlatilag a kormány végső határidő nélkül, bármeddig irányíthatná az országot törvényalkotás helyett csupán rendeletekkel.

Aki látta már a Star Wars c. filmsorozatot, az jól ismerheti a törvényre aggatott nevet: ez a Palpatine törvény. A filmben nem lett jó vége a szenátus döntésének.

Az ellenzéki pártok egyébként jelezték, hogy a végső határidő nélküli teljhatalmat nem fogják megszavazni, ugyanakkor ha ettől eláll a Fidesz, akkor hajlandóak az intézkedéseket támogatni.

Az ellenzék szerint a járvány nem indokolja, hogy Orbán Viktornak élethosszig tartó felhatalmazást adjunk

Nagy Donát A Fidesz azt mondja: de igen. Az Ugytudjukon is megírtuk, hogy a koronavírus-járványra hivatkozva a kormány úgy kér teljes hatalmat, hogy ennek sem végső időbeni, sem tartalmi korlátot nem szabna. A 444 összegyűjtötte az ellenzéki pártok véleményét a kérdéssel kapcsolatban. ugytudjuk.hu Ezért ne adjunk nyíltvégű, soha le nem járó felhatalmazást a kormánynak.

Erről, hogy időponthoz kössék az irányító teljhatalmat, a Fidesz hallani sem akart.

Ennek ellenére az ellenzéki nélkül is át fogja vinni a kormánypárt a törvényt, ugyanis jövő kedden erre már alkotmányos lehetősége is lesz.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67