A megfertőződött szegedi rektor miatt százhúszan kerültek karanténba

ugytudjuk.hu 2020-03-22 14:49:00.000000
Tiroli sítúrán szedthette össze a vírust a Szegedi Egyetem rektora, most az Operatív Törzs szerint 120 kapcsolatát tesztelik.

Tegnap este terjedt el a hír, hogy a Szegedi Egyetem egyik vezetője is elkapta a vírust, és időközben az is kiderült, hogy magáról a rektorról, Róvó Lászlóról van szó, aki hazaérkezése után bejárt dolgozni és még mütött is. Közben az egyébként füll-orr-gégész orvos rektor is adott ki közleményt, amely szerint ugyan tényleg az ausztriai Tirolban síelt – ami az európai járvány egyik gócpontja –, de szerinte egyátalán nem biztos, hogy ott kapta a el a fertőzést.

Most az Operatív Törzs tájékoztatóján derült ki, hogy

a rektorral kapcsolatba kerülő 120 embert karanténba helyzetek, és tesztelik őket a vírusra.

Müller Cecília tisztifőorvos elmondta: ebből is látható az, hogy nincsen kivétel, ez a vírus nem válogat, bárki érintett lehet.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) Csongrád megyei területi szervezetének etikai bizottsága közben hivatalból és azonnali hatállyal eljárást indított a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) rektorával szemben. A közleményben idézik a kamara etikai kódexét, amely szerint az orvos nem végezhet egészségügyi tevékenységet, amennyiben pillanatnyi állapota következtében a beteg számára nagyobb kockázatot jelentene a tevékenységével, mint amelyet annak elmaradásával okozna, ideértve az orvos fertőző betegségét is.

A kamara álláspontja szerint a szegedi egyetem rektorának mindezekre külön figyelemmel kellett volna lennie. Következményként a járvány kibontakozásának idején számos kolléga került nehéz helyzetbe, és veszélybe került a betegek ellátása. Az érintett kollégák megkeresésére a MOK elnöksége kiemelt figyelmet fordít – írták. Egyben a MOK reményét fejezi ki, hogy mind a járványügyi hatóság, mind pedig a közigazgatási szervek a lehető leggyorsabban kivizsgálják a Szegedi Tudományegyetemen történteket, és megteszik a morális és jogi szempontból szükséges lépéseket.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67