Megjelent a Honvédelmi Irányító Törzs a Vasivíznél

Donát Nagy 2020-03-20 14:09:00.000000
De nem irányítanak, csak segítenek a cégnél.

A napokban megjelent hírek szerint a Magyar Honvédség 140 vállalatot fog irányítása alá venni, hogy így biztosítsák főleg a közszolgálati feladatok ellátását. Ezek közül 71 cégnél már el is kezdték a munkát a Honvédelmi Irányító Törzsek.

A honvedelem.hu oldalon megjelent listában olyan vállalatok szerepelnek, mint a MÁV, a Volánbusz, Magyar Nemzeti Bank, a posta, a Paksi Atomerőmű.

Ezek mellet természetesen az ivóvízellátás is rendkívül fontos az ország működése szempontjából, így a Vasivíz Zrt. is helyet kapott a felsorolásban, hiszen csaknem egész Vas megyét, mintegy 250 ezer lakos vízigényét ők szolgálják ki.

Ezzel kapcsolatban felkerestük Koczka Tibort, a cég szóvivőjét, aki telefonban elmondta: a médiában elhangzottak pontatlanok, ugyanis nem arról van szó, hogy innentől a honvédség irányítja a céget. Az ő feladatuk a segítségnyújtás, illetve a kapcsolattartás biztosítása az Operatív Törzzsel, emiatt pedig figyelemmel kísérik a vállalat működését.

A Vasivíz közleményében azt írta: a járvány idején is folyamatosan biztosítani tudják a jó minőségű ivóvizet, valamint a szennyvíz szakszerű, biztonságos elvezetését és megtisztítását!

Security Check Required

null

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67