Íme: a koronavírus miatt elfogadott gazdasági csomag részletei

Bence Pintér 2020-03-19 08:57:00.000000
Megjelent a kormányrendelet, itt vannak aminiszterelnök által bejelentett intézkedések részletei.

Megjelent a kormányrendelet, amely a miniszterelnök tegnapi, először néma tájékoztatójának részleteit fedi fel a kormány gazdasági intézkedéseivel kapcsolatban.

A kormány december 31-ig hiteltörlesztési moratóriumot jelentett be, ami minden magánszemélyre és vállalkozásra vonatkozik, és a rendelet alapján azt jelenti, hogy

egyáltalán nem kell semmit törleszteni a hitelekből az év végéig.

Ha valakinek idén járna le a hitele, az 2020. december 31-ig kitolódik, ha pedig valaki továbbra is rendesen akarná törleszteni a hitelét, az ezt is megteheti. A kormányrendeletben szerepel az is, hogy a csütörtöktől felvett új fogyasztási hitelek teljes hiteldíjmutatóját, a thm-et a jegybanki alapkamat (jelenleg 0,9 százalék) plusz 5 százalékban maximalizálják. A Bank360  Index által idézett elemzése szerint nem egyértelmű, hogy a pénzintézetek tudnak-e egyáltalán ilyen alacsony kamatszinten hitelezni.

Segítség a mélyrepülő ágazatoknak

A  turisztikai, a  vendéglátóipari, a  szórakoztatóipari, a  szerencsejáték, a  filmipari, az  előadóművész, a rendezvényszervező és a  sportszolgáltatást nyújtó ágazatok tekintetében a nem lakás céljára szolgáló helyiségre vonatkozó bérleti szerződéseket 2020. június 30-áig nem lehet felmondással megszüntetni – áll a rendeletben, ami alapján a bérleti díj sem emelhető a fenti ágazatokban.

Ezekben az ágazatokban működő gazdasági egységekben 2020. március, április, május és június hónapokra a foglalkoztatott munkavállalók esetében a munkáltató mentesül a munkabér utáni közterhek megfizetése alól; a munkavállaló munkabérét terhelő járulékok közül kizárólag a természetbeni egészségbiztosítási járulékfizetési kötelezettség áll fenn, azzal, hogy annak havi mértéke nem haladhatja meg az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összegét, a 7710 forintot.

A  turizmusfejlesztési hozzájárulás megfizetésére kötelezetteknek a  2020. március 1. napjától 2020. június 30. napjáig terjedő időszakra nem kell turizmusfejlesztési hozzájárulást fizetni, amely időszakra a turizmusfejlesztési hozzájárulás bevallására és megállapítására nem kerül sor. A személyszállítási szolgáltatást végző kisadózó vállalkozások tételes adója hatálya alá tartozó adózók a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvény szerinti adófizetési kötelezettségük alól a 2020. március, április, május és június hónapokra mentesülnek.

A munka törvénykönyvének ideiglenes változása

Az Mt.-t a veszélyhelyzet megszűnését követő harminc napig azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a munkáltató a közölt munkaidőbeosztást az Mt. 97. § (5) bekezdése szerinti közlési szabályoktól eltérően is módosíthatja, a  munkáltató a munkavállaló számára az otthoni munkavégzést és a távmunkavégzést egyoldalúan elrendelheti; a  munkáltató a munkavállaló egészségi állapotának ellenőrzése érdekében a szükséges és indokolt intézkedéseket megteheti.

Ezektől a szabályoktól eltérő kollektív szerződéses rendelkezéseket e rendelet hatályának tartama alatt alkalmazni nem lehet. A munkavállaló és a munkáltató az Mt. rendelkezéseitől külön megállapodásban eltérhetnek.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67