Nemény András: Várjuk az önkéntes felajánlásokat

Donát Nagy 2020-03-18 17:20:00.000000
Minden segítő szándék jól jön most, ehhez egy profi adatbázist is készítettek. De másról is volt szó Szombathely polgármesterének bejelentkezésében.

Önkéntesek jelentkezését ezen a címen várják: szombathely.hu/onkentesek

 

 

Nemény András (Éljen Szombathely) mai videóüzenetét azzal kezdte, hogy minden feladatot, amit a kormány az önkormányzatokra rótt, illetve amit maguk is vállaltak, azokat teljesíteni tudják. Ez jelenleg egyrészt a már házi karanténban lévők, másrészt az idősek ellátását jelenti. Utóbbiak számára például a gyógyszerek beszerzését a Pálos Károly Családsegítő Szolgálat munkatársaival oldják meg.

Nemény azt kéri, hogy amikor a szolgálat munkatársai az idősek számára mennek el a patikába gyógyszerért, engedjék őket a sor elejére, és legyünk mind türelmesek a kialakult helyzet kapcsán.

A videó szerint a gyermekek közétkeztetését is sikerült már megoldani.

Nagyon sok önkéntes felajánlást kaptunk Önöktől, amit köszönünk szépen, szeretnénk velük élni, de szeretnénk jól élni velük. Ezért professzionális módon próbálunk kidolgozni egy olyan stratégiát, hogy hogyan tudjuk ezt a legjobban felhasználni. Ennek az első lépése az, hogy a szombathely.hu oldalon létrehoztunk egy olyan űrlapot, amire ha rákattintanak, akkor ki kell tölteni egy adatbázist, ahol meg kell adni olyan adatokat, hogy miben tudnának segítséget nyújtani.

- mondta Nemény Adrás.

Ilyen lehet például az étel- és gyógyszerkihordás, a telefonos kapcsolattartás.

A legfontosabb talán az, ha valaki a munkáját tudja felajánlani, akár 8 órában is.

A polgármester arra kéri a szombathelyieket, gondolják végig, miben tudnak segíteni, és jelentkezzenek a fent említett elérhetőségen.


Nemény azt is elmondta, 25 ezer védőmaszkot rendelt a város, ezek közül már jó néhány meg is érkezett.

Védőfelszereléseket kaptak a szombathelyi háziorvosok a várostól

Nagy Donát 9000 darab arcvédő maszk érkezett az egészségügyi dolgozóknak. Az alapellátásban dolgozó szombathelyi háziorvosok és fogorvosok megkapták azokat a védőfelszereléseket még kedden, melyeket Szombathely MJV Önkormányzata ajánlott fel számukra - írja a város honlapja. Összesen 9000 darab arcvédő maszkot rendelt a város, aminek a biztosítása folyamatos.

Ezen felül a mai naptól módosul a parkolási rend: A fizető parkoló övezetekben ezentúl díjmentesen várakozhatnak azok, akik a különleges jogrendben a jegyző által kiállított igazolvány alapján, szociális és gyermekvédő szolgáltatásokat végeznek, a védekezésben valamilyen módon részt vesznek, és az önkormányzati intézmények által nyilvántartásba vett segítők.

Azaz akik önkéntesen dolgoznak a városnak, ingyenesen parkolhatnak.

További ingyenes parkolást nem terveznek, hiszen nem céljuk az, hogy minél többen használják az autójukat. Ellenkezőleg, azt szeretnék elérni, hogy aki teheti, az maradjon otthon.

A polgármester ezen felül beszélt a nagyobb, szombathelyi cégvezetőkkel is, hiszen elsődleges a munkavállalók megtartása. Ezzel kapcsolatban a munkáltatókkal folyamatosan kapcsolatban vannak, de könnyű így sem lesz.


Nemény köszönetet mondott a Szombathelyi Távhőnek is, akik példamutatóan jártak el, amikor az ígért határidő előtt el tudták végezni a szükséges javításokat a sérült gerincvezetéknél.

Újra van fűtés és melegvíz egész Szombathelyen

Nagy Donát Az ígértnél hamarabb befejeződött a sérült távhővezeték cseréje a Kodály Zoltán utcában, estig mindenhol elindul a szolgáltatás. Az Ugytudjukon még február elején megírtuk, hogy ismét kilyukadt a távhővezeték Szombathelyen a Kodály Zoltán utcában, a kis híd mellett.

Egyúttal köszöni mindazok munkáját is, akik nem tehetik meg, hogy otthon maradjanak, mert olyan munkát végeznek, ami a köz érdekéért van.

A többiektől viszont nyomatékosan azt kéri, hogy ha lehet, akkor feltétlenül maradjanak otthon!

Vigyázzanak magukra, vigyázzanak egymásra!

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67