Most már biztosan Donald Trump lesz a republikánus elnökjelölt Amerikában

Donát Nagy 2020-03-18 10:03:00.000000
Úgy tűnik, bejönnek a tweetjei az embereknek.

Most már biztosan Donald Trump jelenlegi elnök lesz az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltje a novemberi választáson - jelentette több amerikai médium is kedden este, miután összeszámolta az aznap tartott előválasztások eredményeit az MTI híre szerint.

Kedden a republikánusok két államban - Floridában és Illinois-ban - tartottak előválasztást, továbbá az Egyesült Államok egyik tengerentúli területén, a Csendes-óceán nyugati vidékén fekvő Északi Mariana-szigeteken jelölőgyűléseket. Ohióban, ahol szintén voksoltak volna, hétfőn éjjel Mike DeWine kormányzó a koronavírus-járványra tekintettel és a helyi egészségügyi hatóság rendeletére hivatkozva június 2-ára halasztotta az előválasztást.

A keddi előválasztások után Donald Trump több mint 1276 delegátus támogatását nyerte el, s az elnökjelöltséghez a Republikánus Pártban pont ennyi küldött támogatására lesz szükség a párt nyári jelöltállító konvencióján. Trumpnak Bill Weld egykori massachusettsi kormányzó személyében egyetlen vetélytársa volt.

 Ez azt mutatja, hogy nagy a lelkesedés Donald Trumpért, s azt is mutatja, hogy a republikánusok egységesen felzárkóztak mögötte és intenzíven támogatják 

- fogalmazott Tim Murtaugh, a Trump-kampány szóvivője kedden este.

Az elnök a keddi előválasztások előtt 1141 küldött támogatását nyerte el, és csupán 135 további küldött bizalmára volt szüksége az elnökjelöltséghez. Floridában 122, Illinois-ban pedig 67 delegátust "szerzett". A két állam választási rendszere pedig olyan hogy "a győztes mindent visz", vagyis a delegátusokat nem osztják el az indulók között az eredmények szerint arányosan. Ráadásul mindkét államban csupán Bill Weld indult, a két korábbi aspiráns - az illinois-i Joe Walsh, egykori képviselő és Roque de la Fuente kaliforniai üzletember - már korábban visszalépett a versengéstől.

Az első kommentárok emlékeztetnek rá, hogy Trumpnak az idén sokkal hamarabb sikerült elnyernie a jelöltséghez szükséges számú delegátust, mint 2016-ban. Akkor a május végén Észak-Dakotában tartott voksolás után vált nyilvánvalóvá, hogy ő lesz a republikánusok elnökjelöltje.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67