Hazaküldte minden játékosát a Szombathelyi Haladás

Bálint Vágvölgyi 2020-03-18 18:01:00.000000
Otthon készülnek.
A koronavírus-járvány miatt befejezték a közös edzéseket a Szombathelyi Haladás NB II-es labdarúgócsapatának játékosai. A vasi futballisták egyéni edzésterv alapján készülnek tovább.

A Halinak nem jött jókor a ki tudja meddig tartó kényszerszünet. A tavasszal megszerezhető 21 pontból 15-öt begyűjtő vasiak lendületben voltak, utolsó két meccsüket 7-2-es gólkülönbséggel abszolválták.

A klubnál a Magyar Labdarúgó Szövetség ajánlása alapján a közös edzésekkel is leálltak – kedden már nem tréningeztek. Reggel még elhozták az öltözőből azokat a holmijaikat, amelyekre a következő időszakban szükségük lehet.

   Mivel a Haladás Stadion és az Illés Akadémia is bezárta kapuit, ha akarnánk, sem tudnánk hol edzeni

– mondta Séllei Árpád, a Haladás ügyvezető igazgatója a klubhonlapnak.

    A játékosok megkapták egyéni edzéstervüket, a továbbiakban ez alapján, odahaza készülnek. Az edzőinknek megvan a technikai hátterük ahhoz, hogy akár naponta is ellenőrizzék, minden feladatot végrehajtottak-e. De osztom Mátyus János véleményét, aki azt mondta, amilyen jó most a csapatszellem, és amilyen örömmel jöttek edzésre a játékosok, mindenki egyedül is elvégzi majd a gyakorlatokat. A játékosok csalódottak voltak, hogy véget értek a közös tréningek – ebből is látszik, milyen összetartó közösség a mienk.

A futballisták tehát kvázi úgy készülnek majd a kényszerszünet alatt, mint a nyári vagy a téli pihenőjük alatt.

Nyilván nekünk nem jött jól a szünet, jó passzban voltunk, jöttek az eredmények. De első az emberek egészsége, ha ezzel másoknak tudunk segíteni, akkor kötelességünk otthon maradni – valamennyiünknek ezt kell szem előtt tartania. Jómagam már három napja itthon vagyok, több időm jut a családomra – három gyerek mellett nem is unatkozik az ember. Egy hétre előre megkaptuk az egyéni edzéstervet, így lesz ez a jövőben is – elsősorban futás, erősítés szerepel a programban. Biztos vagyok abban, hogy mindenki százszázalékosan elvégzi a feladatokat, nem akarjuk lerombolni azt, amit tavasszal felépítettünk. Bízom abban, hogy hamarosan visszaáll minden a megszokott, normális kerékvágásba – akkor pedig ott kell folytatnunk, ahol most abbahagytuk

– mondta Schimmer Szabolcs, a zöld-fehérek rutinos jobb oldali védője, csapatkapitánya.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67