Nagykanizsán, majd Zalaegerszegen is járt a koronavírussal fertőződött marokkói miniszter

Donát Nagy 2020-03-17 15:53:00.000000
Pénteken a Hidrofilt üzemében járt, majd a zalaegerszegi járműipari tesztpályát tekintette meg Abdelkader Amara.

Ő az a miniszter, akinek látogatása miatt Pintér Sándor belügyminiszternek karanténbe kellett vonulnia, és vírusteszten kellett átesnie - írja a Nagykanizsa Online.

A marokkói miniszter látogatását követően a nagykanizsai cég a dolgozók egy részét otthoni munkára utasította, de több alkalmazottat szabadságra küldtek.

A lap szerint az esettel kapcsolatban hírzárlatot rendeltek el, amin a dolgozók közül többen is felháborodtak, amikor kiderült, hogy ez a miniszter ugyanaz, mint akiről másnap kiderült, hogy koronavírussal fertőződött.

Nem csak azt vették zokon, hogy esetleg ők is megfertőződhettek a látogatás után, hanem azt is, hogy ezt követően állítólag erről senkinek nem szólhattak, így pedig már meghatározhatatlan, hogy hány ponton váltak potenciális vírusterjesztőkké.

A cikk megjelenése után a cég is megerősítette a leírtakat:

A hír miszerint a marokkói miniszer cégünket múlt héten hétfőn meglátogatta valóban igaz. Azt, hogy a miniszter úr koronavírussal fertőződött meg, vasárnap tudtuk meg. A hivatalos szervekkel felvettük a kapcsolatot, a cégnél fertőtlenítést rendeltünk el és megkezdtük a kollégák tájékoztatását. A miniszterrel találkozó kollégák tesztelésére holnap fog sor kerülni. Ennek eredményéről tájékoztatni fogjuk Önöket. Amennyiben bárkinek további kérdései lennének, kérem hívja a Hidrofilt kft. központi számát, vagy írjon az info@hidrofilt.hu címre. Semmilyen hírzárlat nincs, szívesen adunk tájékoztatást.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere szerint nem csak a nagykanizsai cégnél, hanem a zalaegerszegi tesztpályán is járt a marokkói miniszter.

Security Check Required

null

Balaicz a bejegyzésében azt is leírja, hogy a marokkói miniszter a városban nem járt, a városvezetéssel nem találkozott. A tesztpályán öt személlyel volt kontaktusa látogatása során. Valamennyi érintett karanténba került, mind az öt fő átesett a teszten és mindannyian rendben vannak.

A marokkói miniszterrel kezet fogó Pintér Sándor belügyminiszter vírustesztje szintén negatív volt.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67