Utólag már nem túl bonyolult felismerni és rendszerezni azokat a negatív folyamatokat, amelyek a rendszerváltást közvetlenül megelőzték. S amelyeknek mai bajaink, közte a fejletlen demokrácia, a gazdasági kitettség, az örökös párt-és belviszály betudható. A 30 évvel ezelőtti, januári-márciusi események hűen leképezik azt a folyamatot, amely végül elvezet a szintén márciusi szabad választásokhoz. Valamint annak meglepő végeredményéhez, amelynek nyomán Vas megye liberális fellegvár lett az országban, 8 (!) éven keresztül.

Az 1990-es évkezdetnek még a jó hírei közé tartozott, hogy megszűnt a REF, azaz a rendőri felügyelet. Bár ezt a bűnözök ellenében találták ki, ám előszeretettel alkalmazta az Állambiztonsági Osztály az ellenzékiekkel szemben is. Vas megyében több embert megfigyeltek, zargattak. Leginkább az Életünk című folyóirat munkatársait, a kapcsolódó értelmiségi holdudvart. A REF eltörlése csak Budapesten 1568 embert érintett. Ők nem kaphattak útlevelet, nyolc óránként jelentkezniük kellett az adott rendőrőrsön, nem volt joguk és nem költözhettek.
A szabadság újabb kis körét örömmel fogadta a közvélemény. Azt már kevésbé, hogy brutális áremelések jöttek, az infláció 35 (!) százalékra ugrott. A GDP nulla, az ipari termelés nulla, a reálbérszint mínusz 2 százalékra esett, az államadósság 550 millió dollárra nőtt. Ez katasztrofális helyzetet teremtett, s hogy nem omlott össze az ország, az egyes nyugati államok gyors segítségének volt köszönhető. Nyugat-Németország (NSZK) például 1 milliárd márkát küldött, Japán hasonlóképpen járt el.

E helyzetben a demokratikus ellenzék pártjai sajnálatos módon veszekedni kezdtek, egymás lejáratásába fogtak a közelgő szabad választások előtt. A megyében az MDF és az SZDSZ ütközött, egyre nagyobb erővel. A szabaddemokraták MDF-MSZP koalíciót vizionáltak, mire a fórumosok egyik fő szombathelyi embere kijelentette: az MDF soha, semmilyen formában nem koordinált a szocialistákkal.
Időközben nyilvánossá vált az áremelés terméklistája, az emberek kapkodták a levegőt. A Pannónia étteremben egy menü addig 33 forint volt, lett 44. Major Károly üzletvezető, valamit Horváth László, a Korzó étterem főnöke azonnali vendéglétszám csökkenésről beszélt. A hús ára 32, a tejé 43 százalékkal nőtt egyetlen nap alatt. A víz -és csatornadíjak, nem tévedés, 336 százalékkal emelkedtek! Jól jött az 500 millió dolláros, azonnali japán 'hála-hitel", de a szigetországiak kikötötték: e pénzből be kell indítani az autóipart is. Ez volt a Suzuki nyitánya...

A felbomló, tervutasításos, centralizált gazdasági struktúra és a létbizonytalanság sorra robbantott ki sztrájkokat a megyében . A Vasi Volán teljesen leállt, az Ady téren sztrájkőrök felügyeltek, az utasok megértők voltak. Leállt a jáki Szövgép, elmélyült a válság a szombathelyi ÉLGÉP-nél. Ezreket tettek utcára, Szentgotthárd került a a legkritikusabb helyzetbe. Mindeközben sarjadt a többpártrendszer.
Az MDF bejelentette országgyűlési képviselő-jelöltjeit, dr.Hende Csaba, Ádám Károly, Csapó Tamás, dr.Gömbös Ferenc és Für Lajos szállt csatába. A Fidesz Hajnal Ágotát, Galavits Ferencet, Kovács Lászlót, Tóth Józsefet indította, az 5-ös körzetben nem tudnak jelöltet állítani.
Szomorú baleset is borzolta ekkor a kedélyeket: Beled mellett lezuhant egy MIG-23-as vadászgép, a két pilóta meghalt. Magánlátogatást tett Szombathelyen Fred Sinowatz, Ausztria korábbi kancellárja. Sétálgatott a városban, majd nyilatkozott a megyei lapnak. A burgenlandi születésű politikus elmondta, hogy a magyarok számíthatnak hazája segítségére, a "várhatóan gyötrelmes átmenetben". Sokakban mosolyt váltott ki a körmendi kapkodás: a helyi Vörös Csillag termelőszövetkezetet gyors iramban átkeresztelték Rábavölgyére, de ettől nem lett több búza. Mint jég a Dunán, úgy zajlott az ország harminc évvel ezelőtt.

Szólj hozzá!
Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.
Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban
Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.