Lenyűgöző látványt nyújtott az év első szuperholdja

Zoárd Székely 2020-03-12 20:28:00.000000
Idén még kétszer láthatjuk a ritka égi jelenséget.

2020 első szuperholdját csodálhattuk meg hétfő este - a Nap ekkor világította meg teljes mértékben a Földtől ezúttal mindössze 357 ezer kilométerre lévő Holdat.

A közel havonta esedékes teliholdak ősi amerikai hagyomány szerint, az időjárás változása alapján, havonta külön névvel is rendelkeznek, írja az Időkép. A márciusi teliholdat a “féreghold” kifejezés képviseli, ugyanis a melegedő idő hatására a földekben felpezsdül az élet, megjelennek a rovarok, férgek.

A köznyelvben elterjedt szuperhold jelző pedig arra utal, hogy a Hold pályáján éppen telihold fázisban kerül legközelebb a Földhöz, több tízezer kilométerrel közelebb, mint távolabbi szakaszokon (pl. földtávolpont esetén). A felszínről szemlélve 7%-kal láthatjuk majd nagyobbnak, mint máskor.

Idén szuperholdak szempontjából kedvezően alakul az asztronómiai helyzet, ugyanis 3 alkalommal is óriáshold tűnik fel az égen, ráadásul mindhárom tavasszal. A mostanit követően az április 7-8-ai, majd a május 6-7-ei éjjel folyamán lehetünk tanúi a jelenségnek.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67