Koronavírus-fertőzött a napok óta a Szent László kórházban vizsgált szombathelyi nő?

Bazsi Farkas 2020-03-11 07:58:00.000000
Az biztos, hogy 13-ra nőtt a magyarországi beteg száma.

13-ra nőtt a Magyarországon diagnosztizált koronavírussal fertőzöttek száma, a Debrecenben élő brit férfi egy kontakjánál, egy magyar nőnél mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19). A nő már napok óta a Szent László kórházban van elkülönítve - írja a kormány hivatalos tájékoztató weblapja.

Vasárnap óta vizsgálták a fővárosi kórházban azt a szombathelyi nőt, akinek a sógora az a brit férfi, akinél már korábban kimutatták, hogy koronavírus-fertőzött.

Ahogy arról elsőként beszámoltunk, az egyetem Berzsenyi téri épületét hétfőn azért kellett lezárni, hogy fertőtlenítsék óvintézkedésből. Az épület óta már ismét látogatható.

Frissítés

Sajtóértesülések szerint a brit férfi anyósát is napok óta vizsgálták a kórházban. A most bejelentett pozitív teszt akár az övé is lehet.

Frissítés 2.

Több forrásból megerősítést kapott, hogy a brit férfi anyósa az, akinél kimutatták a vírust.

Sajnáljuk, hogy a korábban mindig pontos tájékoztatást adó központi kommunikáció most elég homályosan fogalmazott ezzel pedig megtéveszthettük olvasóinkat.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67