Szerencsére ritkán tapasztalható, furcsa képet festett az Aréna Savaria nézők nélkül, a Falco játékosai már a bemelegítés közben erőteljes „kurjantásokkal” tesztelték az üres csarnok akusztikáját - írja a BB1.hu, kosaras szakportál. A csapatok bemutatásánál pedig a hangszóróból tapsot varázsoltak a hangszórókon keresztül a csarnokba. Perl Zoltán nélkül álltak fel a vasiak, Nemanja Alekszandrov nélkül pedig a kék mezesek.
Az első akciónál háromszor szedte vissza a támadó lepattanót a vendég együttes, mégis Hookeré volt az első kosár, majd Reddicé a második. Három percet kellett várni, mire betalált a sereghajtó. Nem tudtak ellépni a sárga-feketék, sőt a hajrában 12-18-ra már a berényiek vezettek, nem csoda, hogy időt kért Okorn. Hiába, a hátralévő időben már csak a JKSE köszönt be, tíz perc után 12-25 volt az állás. 0/8 volt a Falco triplamutatója, illetve a címvédő fele annyi lepattanót szerzett, mint riválisa (7-14).

Baker egy büntetővel és egy tempóval, Brbaklics pedig egy közelivel tizennyolcra növelte a különbséget. 22-0-ás futást produkált a Jászberény. Váradi törte meg a hosszú szombathelyi kosárcsendet, majd Benke zsákolása után Csurovics kért időt. 16-2-vel jött vissza a meccsbe a Falco (28-32). Baker duplája, majd triplája után 28-37-nél újra időt kellett kérnie a rendkívül ideges Okorn mesternek. 38-42 volt az állás a szünetben.
A fordulás után Filipovity, Benke és Reddic vezérletével fordított a Falco. Egy pillanatra sem nyugodhattak azonban meg a hazaiak, mert a Jászberény továbbra is becsülettel tartotta magát. Az utolsó percben, 57-53-nál egy labdaszerzést követően egyedül támadta a gyűrűt Washington, aki felugrott zsákolni, de rosszul fogott talajt, és nagyot esett. Szerencsére nem lett belőle komolyabb sérülés. Nelson hármasa után, 59-56-ra ment a Szombathely.

Váradi ziccerrel és triplával köszönt be a folytatásban, egy perc után időt kért Csurovics. Innen már nem engedte ki a meccset a kezéből a Falco. Ha nehezen is, de hozta a kötelezőt a listavezető. Nem túl szép játékkal, de ezért a győzelemért is ugyanúgy két pontot adnak.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Jászberényi KSE 77-67 (12-25, 26-17, 21-14, 18-11)
Bajnokság, 21. forduló
Szombathely, Aréna Savaria, zárt kapuk mögött
V.: Tőzsér D., Goda L., Boros T. (Schäffer B.)
Falco: Hooker 6, Curry 6, Benke 11/3, Washington 5/3, Reddic 14. Csere: Váradi 14/6, Lake 4, Filipovity 17/3, Bíró -.
JKSE: Nelson 8/6, Baker 26/6, Brbaklics 6, Penn 22/6, Pantelics 1. Csere: Buzás -, Peringer 4, Ruják -.

Szólj hozzá!
Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.
Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban
Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.