Megegyezett a győri polgármester és az ETO tulaja: a cél az NB I-be jutás

Bence Pintér 2020-03-11 11:54:00.000000
Közel egy hétig üzengetett egymásnak a városvezetés és a klubvezetés, most megegyeztek a közös célokban: pénzt azonban nem ad a város.

Úgy tűnik, hogy pozitívan ért véget a – papagájos képregényeket is felvonultató – üzengetés Győr vezetése és az ETO FC Győr között: a klub városi pénzt nem kap, viszont felvállalja a helyi ovifoci támogatását is, célként pedig a feljutást tűzi ki.

„Az elmúlt néhány nap viharos eseményei után Dr. Dézsi Csaba András polgármester úr és Mányi József, az ETO Futball Kft. tulajdonosa leültek és megegyeztek abban, hogy a közös cél az, hogy Győr városában az utánpótlás bázisunkra építve az ETO maga mögött hagyja ezt a nehéz időszakot és minél hamarabb visszaszerezze történelméhez méltó helyét az NB I-ben” – áll a klub közleményében.

Az ETO Futball Kft. elfogadta Dézsi érvelését, miszerint a kiemelt központi akadémiai támogatás egyben azt is jelenti, hogy a győriek is méltóképpen támogatják a futballt a befizetett adókból.

A közleményből kiderült: megállapodtak abban is, hogy az ETO a hatékony utánpótlásnevelés mellett új távlatokat nyit, felvállalja a Győri Ovifoci Klub támogatását is, hiszen fontosnak tartjuk, hogy már a legkisebb, óvodáskorú gyerekek is színvonalas körülmények között ismerkedhessenek a labdarúgással.

Előzmények:

Nem ad több pénz az ETO focicsapatának Győr, Hannich Péter lesz az új sportigazgató

Pintér Bence A polgármester állítólag azt mondta a tulajdonosnak, hogy az ETO focistái nem tudnak a városért küzdeni. Személyzeti tanácsait azért megfogadták, Hannich Péter veszi át a klub irányítását. Közben úgy tűnik, hogy a kormánypárti Kisalföld először törölte a fideszes polgármester kommentjét.


 

Dézsi Csaba András: Az ETO focistáinak "munkája" sértő a győri dolgozó emberekre nézve

Nagy Donát A polgármester szerint nem lehet munkának nevezni, amit a győri ETO színeiben futballozó emberek manapság produkálnak a pályán. Ahogy az Ugytudjuk is megírtuk, Dézsi Csaba András (Fidesz) állítólag azt mondta a klub tulajdonosának, hogy az ETO focistái nem tudnak a városért küzdeni, így ne számítsanak többé a megszokott pénzekre.


Lemondott a győri ETO elnöke, mert a város polgármestere kifogásolta a focisták teljesítményét

ugytudjuk.hu A klub elnöke szerint a támogatás nélkül is működni fog a csapat. Pénteken mi is írtunk róla, hogy Győr polgármestere nekiment az ETO focistáinak. Dézsi Csaba azt mondta, hogy amit a focisták csinálnak a pályán azt nem lehet munkának nevezni és egyáltalán nem látni a játékosokon azt, hogy a városért küzdenek.

Papagájos képregényben is kiosztotta a győri polgármester az ETO focistáit

ugytudjuk.hu Képregényben is odacsapott a szerinte bénázó focistáknak Dézsi Csaba András. Pénteken kiderült: nem ad több pénzt az ETO FC Győrnek a város új vezetése, ezután a hétvége üzengetéssel telt a felek között, aminek az lett a vége, hogy Mányi József, a klub elnöke lemondott.

ETO: Győr sosem adott pénzt a felnőttcsapatra

Pintér Bence A győri polgármester a felnőtt focisták bénázására hivatkozott, de a klub szerint a város támogatásából eddig is csak az utánpótlást fizették. Tovább folytatódik az adok-kapok a győri városvezetés és a Győri ETO FC focicsapat között.


 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67