Nevet változtatott az LMP

Bazsi Farkas 2020-02-08 17:51:00.000000
Magyarország Zöld Pártja lett a hivatalos elnevezése a pártnak.

Megváltoztatta a nevét az LMP: mostantól ki fogják fejezni a zöldpártjellegüket, ezért az LMP - Magyarország Zöld Pártja hivatalos elnevezést használják - jelentette be Schmuck Erzsébet, az egyik társelnök szombaton Budapesten, a párt kongresszusának szünetében tartott sajtótájékoztatón. Közölte, hogy a rövidített elnevezés Zöldek lesz.

Hangsúlyozta: ezzel jelezni akarják a társadalomnak, hogy létezik zöldpárt, van olyan szervezet, amelyre érdemes szavazni, amely kiáll az élhető környezetért.

Schmuck Erzsébet azt mondta: számba vették az előttük álló feladatokat. Fontosnak tartják egy zöld kormányzati minimumprogram kidolgozását, amelyet az év közepére be akarnak fejezni.

Kiemelte, hogy több ponton módosították az alapszabályukat. Változtattak a tagfelvételi rendszerükön is. Schmuck Erzsébet úgy fogalmazott, hogy "kinyitják" a pártot, amely sokkal hatékonyabban fog működni.

Készen állnak az ellenzéki együttműködésre, arra, hogy 2022-ben az ellenzék leváltsa a kormányt, és zöldprogrammal, zöldpolitikával haladhasson előre az ország - jelentette ki.

Kitért rá, hogy várhatóan a nyár közepén elkezdődnek a tárgyalások, előkészítések az ellenzéki pártok vezetői között. Ők olyan kormányprogramot szeretnének, amelyben markánsan megjelennek a zöldkérdések - mondta Schmuck Erzsébet.

Kendernay János, a párt másik társelnöke fontosnak nevezte a kongresszust. A rendezvény céljaként azt jelölte meg, hogy felkészüljenek a 2022-es választásra. Minél dinamikusabb zöldpártot akarnak - hangoztatta, megjegyezve: az elmúlt egy-két évüket is értékelték.

Úgy vélekedett, hogy óriási a társadalmi igény a zöldügyek képviseletére. Hozzátette: pártjuk erkölcsi-politikai kötelességének érzi, hogy ezt ki tudja elégíteni.

Az elmúlt hónapokban markáns zöldügyeket vállaltak fel, amelyek "az orbáni rendszer" meghaladásáról szólnak - mondta Kendernay János. Azt hangoztatta, hogy zöldügyekben pártjuk az egyik leghitelesebb politikai erő.

Közölte, hogy új elnökségi tagjuk van, a Debrecenben politizáló Jakab Fruzsina, aki sokat tett azért, hogy a zöldügyek hangsúlyt kapjanak Kelet-Magyarországon.
 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67