Szombathely tiszta levegőjéért kéri Hende Csaba segítségét Ungár Péter

Bazsi Farkas 2020-02-07 19:25:00.000000
Az LMP képviselője azt szeretné, ha Hende azért lobbizna, hogy a város elektromos buszokat vehessen a központi költségvetés terhére.

Igazából sokat nem is kellene már ide írnom, hiszen Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselőjének ma délutáni, szombathelyi sajtótájékoztatója nagyjából ennyiről szólt.

Ungár kiemelte, hogy végre van egy téma, amiben Hendével Csabával, szombathely fideszes parlamenti képviselőjével egyetértenek, ez pedig az, hogy mindent meg kell tenni Szombathely levegőjének jobbá tételééért. A zöldpárti politikus azt kérte, hogy Hende a most készülő központi költségvetésből lobbizzon új, elektromos buszokat a városnak. Amennyiben ezt a költségvetés előkészítésénél Hende nem tudja elérni, úgy Ungár felajánlotta, hogy nyújtsanak be közösön módosító indítványt. Amennyiben ebben Hende nem partner, úgy Ungár egyedül fog módosítót benyújtani a témában.

Ungár egyébként emlékeztetett, hogy tavaly júliusban Hende nem szavazta meg azt az 1 milliárd 300 millió forintos átcsoportosítást, amelynek eredményeképpen a Budapest-Belgrád vasútvonal forrásából elvéve Szombathely kaphatott volna új buszokat. 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67