A gyenge kezdés után az Egis Körmend nyerte az összecsapást

Donát Nagy 2020-02-07 19:41:00.000000
A Naturtex-SZTE-Szedeák volt az ellenfél, szorosra sikerült meccs a vége.
Naturtex-SZTE-Szedeák – Egis Körmend 79-83 (23-16, 20-25, 23-30, 13-12)

A hétközi FIBA-kupa mérkőzésen sérülést szenvedő Varnado vállalta a játékot, kezdett is, igaz, az első félidőben mindössze négy és fél percet töltött a pályán, mert négy elrontott mezőnykísérlet után lecserélte őt Zollner. A hazaiaknál pedig ott volt a feldobás pillanatában a másodosztályból visszatérő Kovács Ádám.

A Szekulovics-legénység kapta el hamarabb a fonalat, a Körmend szinte végig futott az eredmény után. 15-6-nál a vasiak padja kapott egy technikait, kilenc volt a legnagyobb különbség, a nyitó felvonást végül 23-16-ra hozta a Szedeák.

Curry hármasával először lett kétszámjegyű a különbség, de Ferencz hamar válaszolni tudott. Elképesztően jól dobtak távolról a hazaiak, elsősorban az amerikai hátvéd és Krapic voltak a pontfelelősek. Tizenkét pontos hátrányból visszajött egyre az MTE. A végét elizgulta, elkapkodta a Szeged, de az egyenlítés elmaradt. 43-41 a félidő.

Taylor egyenlített egy zsákolással, Kerpel-Fronius távolijával azonban újra a Szeged vezetett. A piros-feketék eggyel magasabb sebességi fokozatra kapcsoltak, három perc alatt 4-12-es szériát mentek, 47-53-nál időt is kért a hazai kispad. Ferencz elkapta a fonalat, szórta a hármasokat, az ötödik távolija után (hat kísérletből) 50-59-re vezetett a Körmend. Jött az újabb fordulat, 8-0-val visszajött egyre a Naturtex. Visszatért a pályára Varnado, pillanatok alatt megint elment az ezüstérmes, amely a huszonnyolcadik percben először vezetett tízzel (58-68). A védekezéssel nem sokat törődtek a csapatok. Taylor kosarával 66-71-ről indult a záró felvonás.

Izgalmas volt a meccs, a Körmend őrizte minimális előnyét, de egy pillanatra sem nyugodhatott meg. 2:45-tel a vége előtt Asbury ki is egyenlített. 77-77-nél időt kért Zollner. Sőt, Krapic fordított is. Szívósan védekezett a Szeged, a ritmusát veszítő Körmend hosszú-hosszú percekig nem tudott betalálni. 79-79-ről indult az utolsó perc. Turner harminc másodperccel a vége előtt értékesített egy ziccert, ami után időt kért Szekulovics. Curry lepörgette az órát, de a távoli kísérletét blokkolta Taylor, a kontrából pedig még belefért egy újabb Turner kosár. A kiesés elől menekülő Szeged nagyot harcolt, és karnyújtásnyira volt a bravúrtól. A Körmendnek vért kellett izzadnia a sikerért.

forrás: bb1.hu

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67