Sör, brandy és rum keveréke folyt a csapokból egy indiai lakóházban

Donát Nagy 2020-02-07 07:30:00.000000
Egy közeli "alkoholtemető" szennyezte be az ingatlan ívóvízellátását biztosító kutat.

A büdös barna folyadék hétfő reggel kezdett folyni a délnyugat-indiai Kerala állambeli Trisúr egyik lakóházának csapjaiból - írta az MTI.

A megdöbbent lakók felvették a kapcsolatot az illetékes szervekkel, és kiderült, hogy az ivóvizüket biztosító kutat maguk a hatóságok szennyezték be, noha véletlenül.

Történt ugyanis, hogy csaknem 6 ezer liternyi elkobzott alkoholt földeltek el az érintett lakóház szomszédságában. A szeszes italok pedig beszivárogtak a talajba, majd abba a kútba, amely a 18 lakásos társasház ivóvízellátását biztosítja.
Szerencsére az erős szag és a fura szín elrettentette a lakókat attól, hogy beleigyanak a csapvízbe, amely természetesen fürdésre, mosásra és minden egyébre is teljesen alkalmatlan.

A gyerekek nem tudtak iskolába, a szüleik pedig dolgozni menni

- panaszolta a lakóház tulajdonosa.

A hatóságok rögtön nekiláttak a kút megtisztításának, ám az eljárás valószínűleg egy hónapot vesz majd igénybe, ami azt jelenti, hogy a lakók addig rá vannak utalva a hatóságok által biztosított vízszállítmányokra.

Naponta nagyjából 5 ezer liter vizet kapunk, de ez nem elég az épületben lakó összes családnak

- jegyezte meg a tulaj, hangsúlyozva, hogy a beszennyezett kút volt az első számú vízforrásuk.

Indiában egyébként Kerala államban a legmagasabb az alkoholfogyasztás.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67