Negyed év alatt egymilliárd dollárt zsebelt be a Twitter a reklámjai után

Buda Fehér 2020-02-07 11:22:00.000000
A közösségi média egyik legnagyobb óriása még sosem kaszált ennyit.

Történelmének legnagyobb negyedéves profitját tudhatja magáénak a Twitter, írja a Guardian. A közösségi oldalak egyik legnagyobb óriása elég nagy zuhanás után állt talpra, aminek a befektetők is örülnek.

A pénzügyi év harmadik negyedében ugyanis a Twitter 20 százalékos kiesést könyvelt el. Az oldal működtetői akkor azt mondták, gondok vannak az oldal reklámjai körül, ezért nem tudtak növekedést elkönyvelni. Úgy tűnik, ezeket a problémákat sikeresen megoldották, aminek a befektetők is örültek.

A negyedik negyedre ugyanis a Twitter bevétele elérte az 1 milliárd dolláros álomhatárt, amivel még a cég legpozitívabb előrejelzéseit is átugrották. A Twitter úgy gondolta, hogy a legjobb esetben is, 996 millió dollár körül alakul majd a bevételük. A jó hírt a New York-i tőzsdén is örömmel fogadták, a közösségi óriás részvényei egy nap alatt 8 százalékot ugrottak.

A bevétel növekedése arra is rámutat, hogy egyre többen regisztrálnak a Twitterre, a tavalyi évhez képest 21 százalékkal növekedett a platform felhasználóinak a száma. A negyedik negyedre 152 millió olyan felhasználója volt az oldalnak, akik aktívan jelen vannak a felületen, tehát látják is a reklámokat. Az elemzők 147 millióra saccolták ezeknek a felhasználóknak a számát, tehát még ezt is sikerült megugrania a cégnek.

A Twitter legnagyobb piaca továbbra is az Egyesül Államok, 509 millió dollárt ebből az egy országból sikerült bevételként elkönyvelniük. Habár az oldal fejesei azt mondják, a nemzetközi reklámozás is szép ütemben növekedik, tavaly elég nagy botrány alakult ki akörül, hogy úgy hoztak létre célzott hirdetéseket, hogy azt nem fogadták el a felhasználók. Később kiderült, hogy egy programozási hiba miatt történhetett ez meg, ennek a kiküszöbölése dobhatta meg a negyedéves bevételeket.

A Twitter egyébként már nem futtat politikai hirdetéseket, tavaly jelentették be, hogy globális szinten leállnak az ilyesfajta reklámokkal. A döntés forróvízként érte a másik közösségi óriást, a Facebookot, amitől egyre többen követelik azt, hogy tegyen hasonlóan, főleg azután, hogy kiderült, mekkora szerepet játszott a 2016-os amerikai elnökválasztásban Mark Zuckerberg oldala. 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67