Szeged helyett Gyulán folytatódhat a Czeglédy-per

Bazsi Farkas 2020-02-06 17:10:00.000000
Ennél messzebb Szombathelytől nem is tudnák vinni a tárgyalást.

Úgy tudni, hogy amennyiben nem ad helyt a Szegedi Ítélőtábla azon indítványunknak, hogy a vádirat szerinti elkövetési hely alapján a Szombathelyi Törvényszék járjon el, Gyulára akarják tenni az ügyet. Tőlünk ennél messzebbre már tényleg nem kerülhetne… - írja Facebook-posztjában Czeglédy Csaba, szombathelyi önkormányzati képviselő.

Arról a hvg.hu írt tegnap, hogy gyakorlatilag nem maradt bíró Szegeden -  ahol eddig foglalkoztak Czeglédy büntető perével -, aki tárgyalhatná a költségvetési csalás gyanújába keveredett Czeglédy perét, ugyanis szinte kivétel nélkül minden bíró elfogultságot jelentett. Az ügyet így mindenképpen át kell tenni egy másik törvényszékre. 

Az Ugytudjuk.hu januárban számolt be róla, hogy a Czeglédyék kezdeményezték azt, hogy a tárgyalás Szombathelyen folytatódjon.

Bár ellenem nem emeltek vádat, a vádirat szerint az elkövetés helyszíne Szombathely, továbbá az ügyben már nincsen Csongrád megyei vádlott, ezért súlyosan törvényellenes, hogy az ügyben a Szegedi Törvényszék akar eljárni. Súlyosan csorbítják a szombathelyi terheltek védekezéshez fűződő jogát. Továbbá rendkívül furcsa, hogy az érintettek még nem kapták meg az elsőfokú végzést tartalmazó jegyzőkönyvet, de az ügyészség már igen.

- mondta akkor az Ugytudjuk.hu-nak Czeglédy Csaba. 

A politikus információi szerint bár Szeged kiesett abból, hogy a további tárgyalások helyszíne legyen a hatóságok még így sem mozdulnának ki Csongrád megyéből, most lehetséges további helyszínként Gyula került szóba. 

Ha valóban úgy döntenek, hogy a Gyulai Törvényszék tárgyalja a továbbiakban a gazdasági bűncselekmény gyanújával indított eljárást, akkor valóban igaza lesz Czeglédynak abban, hogy ennél messzebbre aligha vihették volna Szombathelyről a tárgyalást. 

  
 
 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67