Az elbukott Romkert Projekt pénzéből készül el Szombathely átfogó közlekedési koncepciója

Bazsi Farkas 2020-02-05 11:58:00.000000
A Ferenczy István utcát is fejlesztik, elkészült az összeköttetés a Körmendi és a Nárai Külső út között.

2018 decemberében elsőként írtunk róla, hogy meghiúsul a szombathelyi Romkert projekt. Történt ugyanis, hogy a város 1 milliárd 200 millió forintot kapott TOP forrásból, ami egyébként Európai Uniós forrás. A Romkertben található egykori császári helytartói palota maradványai között épen maradt mozaikot a megsemmisülés réme lengte körül, ugyanis tragikus állapotban volt már az az épület, ami az időjárás elleni védelemre épített.


A szombathelyi városvezetés, még Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármestersége alatt 12 millió forintért készített el egy tervet egy új védőépülethez. A telek azonban az egyházé, így a püspökéggel is kellett volna egyeztetni arról, hogy milyen terveket hagy jóvá az egyház. Nos, az elkészült terv - az egyházmegye későbbi nyilatkozata szerint - nem egyezett azzal, amit korábban szóban egyeztettek. Túl nagy létesítményt akartak építeni Puskásék, ami egyrészt a székesegyházat is “elnyomta” volna, másrészt pedig be lehetett volna látni az egyházmegyei kollégiumba, amit végképp nem szerettek volna az egyházi vezetők.

Felmerült tehát, hogy Szombathely visszaadja ezt a projektet (A mozaik azóta is egy tepsiben várja jobb sorsát.), helyette pedig megpróbálnak a városvezetők egy hasonló keretet lehívni, kvázi átcsoportosítani pénzt útfelújításokra.


Most a városházán érdeklődtünk, hogy hol tart az ügy, és jó híreket kaptunk!

2019 március 26-án nyújtott be kérelmet Szombathely arra, hogy a Romkert helyett, a Ferenczy István utca fejlesztésére fordíthasson 915 millió forintot. Idén január 22-én meg is érkezett a pénz, így hamarosan kezdődhet a kivitelező kiválasztására indított közbeszerzési eljárás.

Bár a városházi válasz ezt nem részletezi, de a Ferenczy István utcát érintő úthálózati fejlesztés kapcsán csak arra a régi tervre tudunk gondolni, hogy végre tovább épülhet a Zone Bevásárlóközpont melletti körforgalom csonka útja. Az elképzelés szerint ugyanis így lehetne átautózni a Körmendi útról a Nárai Külső Út irányába.


Szombathely közlekedési rendszerének átfogó vizsgálata is elkészül. Ez szintén a Romkert projektből felszabadult pénznek köszönhető. Egy tavaly októberi döntés értelmében, erre 70 millió forintot kapott a város. Divatos szóval élve, a fenntartható mobilitást fogják megvizsgálni a szakemberek.
 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67