Idén tovább nőhet a használtautó-piac

Zoárd Székely 2020-02-03 19:18:00.000000
Mintegy 835 ezer személyautó adásvétele várható 2020-ban.

A kereskedők a hazai használtautó-piac további 2-3 százalékos bővülésére számítanak az idén - közölte a JóAutók.hu saját felmérésének eredményét az MTI-vel.
    

A felmérés szerint a használtautó-importot illetően ugyanakkor kissé borúsabb a piaci várakozás: a tavaly megkezdett lassú csökkenés folytatódik, a behozott járművek száma akár újra 150 ezer alá is csökkenhet a tavalyi 156 ezer után.
    

A mintegy 200, a JóAutók.hu által minősített használtautó-kereskedő partner megkérdezése nyomán született elemzés adatai szerint tavaly 811 ezer adásvétel volt. Ez azt jelenti, hogy tavaly a mintegy 3,8 milliós hazai személygépkocsi-állomány több mint ötöde cserélt gazdát - mutat rá Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója a közleményben. E fölé a piac forgalma jelentősen már nem emelkedhet szerinte.
    

A hazai használtautó-piac meghatározó utánpótlási forrása, a használtautó-import egy évtizednyi erőteljes bővülést követően tavaly első ízben enyhén, 1,5 százalékkal csökkent. A kereskedők ezt több tényezővel is magyarázzák. A leggyakrabban felhozott indokok között szerepel, hogy hogy a vásárlók bizalma kissé visszaesett a kevésbé ellenőrizhető előéletű külföldi autók iránt, miközben a fokozatosan romló forintárfolyam is ártott a behozatalnak.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67