Nem tudta itthon tartani a három pontot a Haladás

Lilla Kovács 2020-02-02 15:56:00.000000
A Szeged fogott ki a zöld-fehéreken.

SZOMBATHELYI HALADÁS - SZEGED CSANÁD-GROSICS AKADÉMIA 0-0 (0-0)

Szombathely,1915 néző, játékvezető: Zierkelbach.

Haladás: Verpecz – Schimmer, Jagodics, Németh Milán, Devecseri – Tóth D. (Tóth B., 46.) Holdamp, Szekér, Bosnjak -  Rácz, Szalay.

Szeged: Takács J. – Moga, Tóth G., Kuti, Mohl – Kóródi, Zvara, Hudák, Oláh - Germán, Gajdos

Gól nélküli döntetlent ért el a Szombathelyi Haladás a Szeged Csanád-Grosics Akadémia ellen az NB II 22. fordulójában. 

A kezdés előtt Séllei Árpád ügyvezető igazgató és Vörös Csaba technikai vezető köszöntötte a visszavonult 35-szörös válogatott Halmosi Pétert.

Kis híján góllal kezdte a meccset a Haladás - írja a csapat hivatalos oldala, a haladas.hu. Szalay lépett ki a védők közül egyedül a második percben, de 16 méterről a kivetődő Takácsba lőtt. A tizedik percben három vasi vezette két szegedire a labdát, végül Bosnjak középről, 22 méterről a kapu fölé bombázott.

A vasiak futballoztak fölényben, a szegediek kontrákra rendezkedtek be. A Szegednek elsősorban Rácz hatástalanítása okozott nem kis problémát, valamennyi szombathelyi támadásában tevékeny szerepet vállalt a télen igazolt támadó. Az első szegedi lehetőségre 37 percet kellett várni, Hudák 19 méteres, bal sarokra tartó lövését tolta szögletre Verpecz. A hajrában bátrabbá váltak a vendégek is, de azon kívül, hogy a Haladás tizenhatosa előtt adogattak, sok vizet nem zavartak. 

A szünetben középpályás helyett csatárt cserélt be Mátyus János, Tóth Dávidot Tóth Barna váltotta. A második félidő elején sem változott a játék képe, a szombathelyiek mezőnyfölényben futballoztak, ám komoly helyzetet nem sikerült kidolgozniuk. Próbálkozott, ment előre a Haladás, nem is futballozott rosszul, de sok volt a pontatlanság, az átadási hiba.

A 76. percben egy szép akció végén Rácz 16 méterről a bal felső sarok mellé tekert. A hajrát nagyon megnyomta a hazai együttes, Zierkelbach játékvezető érdekes ítéletei miatt azonban sokszor bosszankodtak a szurkolók.  A mérkőzés végül 0-0-ás döntetlennel zárult. 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67