A FIBA szakírói szerint a magyar kosárválogatott az Eb-selejtezők első körének nagy nyertese

Bálint Vágvölgyi 2020-02-28 16:51:00.000000
Nemzetközi szinten is elismerik Perlék teljesítményét.

Lezárult 2021-es Európa-bajnokság selejtezőjének első ablaka, amely sok drámát és meglepetést hozott. Ennek apropóján a fiba.com szakírói, Igor Csurkovics, Bradley Gains és Jeff Taylor osztották meg a gondolataikat a két játéknapot követően - írja a BB1.hu, kosaras szakportál.

Először szóba került, hogy a februári selejtezőket követően már csak hét együttes maradt veretlen, a szakemberek pedig kifejtették, hogy szerintük melyik nemzeti együttes a nagy nyertese az első két fordulónak. Bár Igor Csurkovics Horvátországot emelte ki, két társa nem mehetett el szó nélkül a remek magyar teljesítmény mellett.

Jeff Taylor: Magyarország a nagy nyertese az első két meccsnek. Ez egy olyan csapat, amelynek kvalifikálnia kell magát az Eb-re, de azt azért nem mondhatjuk, hogy náluk ez olyan automatikus lenne. Nemcsak, hogy kettőből kettőt nyertek, de egy roppant szoros végjáték után gyűrték le két ponttal Szlovéniát hazai pályán, valamint Ukrajnát idegenben, szintén két ponttal. Erre aztán igazán mondhatjuk, hogy pengeélen táncoltak. Most már egy karnyújtásnyira van a továbbjutás számukra.

Bradley Gains: Több nagy csapat is hiányzik abból a hét gárdából, amelyek még mindig veretlenek. Magyarország nagyban növelte a tekintélyét azzal, hogy ilyen módon verte meg Szlovéniát és Ukrajnát. Számomra viszont a belgák a nagy nyertesek, akik a litvánokat és a dánokat fektették két vállra.

Arról értekeztek még, hogy jelen pillanatban kinek adnák a selejtező legértékesebb játékosának a díját, de itt már nem oszlottak meg úgy a vélemények. A szakírók szinte egytől egyig a grúz centert Giorgi Shermadinit (19.5 pont, 12 lepattanó, 2.5 gólpassz) és a lengyelek honosított játékosát, AJ Slaughtert (27.5 pont, 3 lepattanó, 2.3 gólpassz) emelték ki.

A statisztika szerelmeseinek pedig: a legjobb magyar pontszerző Vojvoda Dávid a maga 13 pontjával az 55. helyet foglalja el a teljes mezőnyben, a lepattanókat tekintve Rosco Allen (5.5) a 45., míg a gólpasszokat nézve Perl Zoltán a 23. meccsenkénti 4.5-ös átlagával. A blokkolt dobásoknál a legjobb tízbe került be Keller Ákos, aki a két mérkőzésen négy búrát osztott ki, ezzel a legjobb 4. helyet elfoglalva az erre vonatkozó listán, Rosco Allen pedig a szerzett labdákban is jeleskedik, ott a 10. helyen áll, szintén 2-es átlaggal.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67