Balassa Péter a Jobbik nyugat-dunántúli regionális igazgatója lett

Bazsi Farkas 2020-02-26 17:04:00.000000
Vas és Győr-Moson-Sopron megye tagságáért fog felelni.

Március elsejével nyugat-dunántúli regionális igazgatóként folytatom a munkám a Jobbikban, az erre felhatalmazó kinevezésemet ma vettem át Budapesten. Vas és Győr-Moson-Sopron megye tagsága, valamint a térségben élő magyar emberek ezentúl ily módon is számíthatnak rám! A párt számára fontos a vidék, a kinevezéssel járó feladatot és felelősséget emiatt is nagy örömmel vállalom.


Az elmúlt napok szombathelyi eseményeiről szólva, a Pro Savaria Egyesület belügyeivel nem kívánok foglalkozni. A civil szervezet elnökével folytatott egyeztetés nem vezetett eredményre, tárgyalásunk megszakadt, így semmilyen megállapodás nem született közöttünk a jövőre vonatkozóan - írta Facebook-bejegyzésében Balassa Péter. 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67