Már 9,8 millióan sem élünk Magyarországon

Donát Nagy 2020-02-25 09:58:00.000000
Kevés anya akar gyermeket vállalni itthon.

Kevesebben születtek és haltak meg az egy évvel korábbihoz képest, így ennek az évszázadnak csak a negyedik legnagyobb természetes fogyása lett a 2019-es - szemez a HVG az MTI híréből.

A lap szerint a tavalyi természetes fogyás majdnem a 2018-asnál is rosszabb volt.

Ugyanis 2018-ban volt a 21. század eddigi legnagyobb fogyása.

Összességében 2019-ben 40 400 fő volt a természetes fogyás, ami 2,0 százalékos csökkenést jelent 2018-hoz képest, de még így is ennek az évszázad negyedik legrosszabb mutatója.

A 2011-es népszámlálás alapján továbbvezetett lakónépesség becsült száma a nemzetközi vándorlás figyelembevételével 2019 végén 9 millió 769 ezer fő volt.

A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,49 volt, ami megegyezett a 2018-assal.

A gyermekvállalási hajlandóság nem változott.

A statisztikák szerint ezer élveszületésre 3,8 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,4 ezrelékponttal több volt az egy évvel korábbinál.

Ugyanakkor az is látszik a számokon, hogy szívesen házasodnak a magyarok, amióta az állam pénzt ad érte: 2019-ben 65 300 pár kötött házasságot, ez jelentősen, 28 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67