Szászhúszezer éves orrszarvú maradványaira bukkantak Szlovéniában

ugytudjuk.hu 2020-02-24 20:09:00.000000
Vasútvonal építés közben került elő a lelet.

gy 120 ezer éves orrszarvú maradványaira bukkantak a Koper-Divaca vasútvonal második vágányának építése során, ezért az érintett szakaszon egyelőre leállnak a munkálatok - közölte hétfőn az építési munkálatokért felelős 2TDK cég.

Az őslény maradványait feltáró ásatások három hétig tartanak majd - tették hozzá.

A leleteket a délnyugat-szlovéniai Crni Kal közelében találták. A lelőhely egy több négyzetméteres karsztüreg, amely legfeljebb 10 méter mély lehet, írja az MTI.

A felszínre került fosszíliák egy 35 centiméternél rövidebb komplex csontból, egy hosszú csontból és egy lapos csontból, valamint néhány egy centiméteres csontdarabból állnak. A csontok törékenyek és korhadtak, de viszonylag jól megőrződtek. A régészeti intézet szakembereinek vizsgálatai szerint egy 120 ezer éves orrszarvú maradványiról van szó - olvasható a Primorse Novine című szlovén napilapban.

A szlovén kormány csaknem egymilliárd eurós kiemelt projektje a Koper-Divaca vasútvonal, amelynek 27 kilométer hosszú szakaszán jelenleg egy második vágányt építenek. A második sínpárhoz 23 összekötő utat is építenek, az egyik ilyen út nyomvonalán találták meg a leleteket egy alagút ásásánál. A munkálatok még tavaly márciusban kezdődtek, és idén július végén fejeződnének be. A teljes projektnek 2025-re kellene elkészülnie.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67