A 65 éves Tóth József Tokorcson él, és 1996 február eleje óta motorfűrészeket gyűjt. Bármennyire is szokatlan hobbinak tűnik megvan rá a magyarázat, mivel bár József korábban a vasúton dolgozott, mellette favágással foglalkozott. Az első fűrészét 1979 nyarán vette meg. A gyűjtés egy 1958-as, német gyártmányú Solo Rex-szel kezdődött nála, amit rövid időn belül két Dolmar CF típusú fűrész követett. Ez tökéletes alap volt ahhoz, hogy a gyűjtemény az évek során elérje a 450 darabot.

Még rögtönzött idegenvezetésünk elején megtudtuk, hogy a harmincas évekig fadöntő gépeknek nevezték a fűrészeket, és ezek masszív, két emberes monstrumok voltak. A hely szűke miatt szép számmal láttunk ilyen gépeket felállítva. Három darab például nemzeti szalaggal van átkötve, amik igazi kuriózumnak számítanak, mivel magyar gyártmányúak. Az egyik gép egy 1944-ben készült, Csonka János-féle fűrész, amiből csak 400 darabot gyártottak a honvédség részére. De ezekből sajnos rengeteg eltűnt a keleti fronton.

A gyűjteményben egyedi gyártású darabok is megtalálhatóak, mi például egy Simson Star motorból átalakított láttunk. Ennél a fűrésznél a motor el lett vágva és nincs sebességváltója. Ami érdekesség, hogy működőképes, tehát semmi hiba nincs vele. De még olyan gépet is találhatunk, aminek ha leszereljük az elejéről a hajtóművet, akkor onnantól motorcsónakként is használható. De emellett láthatunk egy két emberes gépet is, aminek a két fogantyúja között 2 méter 90 centi a távolság, valamint egy 1943-as, amerikai fűrész is gyarapítja a gyűjteményt.

Bármennyire is furcsán hangzik, de József kisebbik fia egy soproni veterán fűrész kiállításon egy két emberes Prinz típusú fűrésszel még szépségversenyt is nyert. Itt az érdeklődők szavazhattak a kiállított darabokra. A győztes pedig egy fejsze szettel lett gazdagabb. A nem mindennapi hobbit többen is művelik az országban. Bár a régi motorfűrész gyűjtők fórumának 26 tagja van, de ez a 26 ember, az egyik facebookos csoportnak is tagja, ahol József információi szerint 14 000-en beszélgetnek a fűrészekről.

Látogatásunk zárásaként megtudjuk, hogy az 1950-es évek közepéig nem dőlt el, hogy az elektromos, vagy a motoros fűrészeké lesz a jövő. Az elektromost azért szerették mert náluk nem jelentkezett a vibrációs betegség. Ezt a motoros változatoknál csak a 70-es években küszöbölték ki. A gyűjteményt 2003-ban a tokorcsi falunapon mutatta meg József az érdeklődőknek.

Ekkor még csak 36 fűrésze volt. De járt már a Balaton felvidéken egy erdei iskola megnyitóján, Jákon és 2008-ban Sopronban az Erdészeti Múzeum egyik kiállításán. Akit bővebben érdekel ez a nem mindennapi hobbi, az a Fűrész Mánia 5 évvel ezelőtt készített filmjében megtekintheti Józsi bácsi kollekcióját.
FŰRÉSZ MÁNIA: 7.-ik film TÓTH JÓZSEF FŰRÉSZTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNYE
AVAGY A LÁNCFŰRÉSZ PARADICSOM Tokorcson,Tóth József gyűjtőnél jártunk ahol veterán láncfűrészekből nem lesz hiány, több kétemberes a 20-as évekből ,elektromo...

Szólj hozzá!
Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.
Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban
Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.