Győr-Moson-Sopronra másodfokú, Vas megyére elsőfokú riasztást adtak ki a viharos szél miatt

ugytudjuk.hu 2020-02-21 14:25:00.000000
Durva lesz.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és  Veszprém megyét érintően vannak másodfokú riasztások. Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Somogy, Tolna és Vas megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben az erős szél miatt.

Emellett Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Veszprém megyében a zivatarveszély miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Azt írták: napközben az átvonuló hidegfront hatására az északnyugati irányba forduló szelet az északkeleti tájak kivételével többfelé kísérhetik erős, főleg az Észak-Dunántúlon és a középső országrészben viharos széllökések is. Köztük a legerősebbek síkvidéken jellemzően 70-90 kilométer/óra között várhatóak, ám a magasabban fekvő területeken akár a 90 kilométer/órát is meghaladhatják. A késő délutáni óráktól kezdve fokozatosan mérséklődik a légmozgás.

A hidegfronton, valamint a mögötte kialakuló záporokat elsősorban az Dunántúl északi részén, valamint a középső országrészben egy-két helyen kis eséllyel dörgés, villámlás is kísérheti.

A déli, délutáni órákban a hidegfronti csapadékzónához kapcsolódóan az Északi-középhegység tágabb térségében, illetve az Alföld északkeleti vidékein az eső mellett havas eső, hó is hullhat, azonban megmaradó hóra (1-3 centiméter) csupán a térség magasabban fekvő hegyvidéki területein lehet számítani. Később, szombatra virradó éjszaka az északi völgyekben átmeneti ködfoltok képződhetnek.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67