Közhely kérdésekkel támadt az első Megyeházi Esték

Bazsi Farkas 2020-02-01 10:08:00.000000
Ekler Luca rutinja vitte a hátán a produkciót.

Gombamód kezdenek szaporodni Szombathelyen a polgári esték. A műfaj ősbemutatóját Hende Csaba, fideszes országgyűlési képviselője követte el, majd jött Koczka Tibor, korábbi alpolgármester, aki Herényi Esték címmel szervezett hasonló beszélgetéseket. 

Aztán a szombathelyi talk showk ezzel egy időre szünetre is mentek. A műfajt nemrég Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője élesztette újra. Közéleti, politikai jellegű beszélgetést szervezett, elsőként Török Gábor politológus volt a vendége. 

Ki tudja, hogy pont ezen bátorodott-e fel Balázsy Péter, megyei jegyző, vagy amúgy is tervezte, hogy ő is riporteri szerepet vállal, de tegnap megrendezte az első Megyeházi Estéket, aminek vendége Ekler Luca parasportoló, az Év Vasi Embere, Világbajnok atléta volt.

A helyszínnek a Megyeháza címertermét választották, amit hamar megtöltött a közel 30 fős hallgatóság. Külön rossz ötletnek tűnt, hogy az est főszereplői alacsonyabban ültek, mint a vendégek. Így nagyon kellett feszengeni, hogy ne csak halljanak, de lássanak is belőlük valamit. Volt, aki inkább felült a falhoz tolt asztalra, kevésbé az illemet, sokkal inkább a praktikumot előtérbe tolva ezzel.

Balázsy -, aki ősszel még a Fidesz polgármesterjelöltje volt - kezdeményezésének támogatására mindössze egyetlen fideszes politikus, a nem Fidesz tag, de a párt színeiben választást nyert Horváth Gábor jött el. Messzemenő következtetéseket feleseleg lenne ebből levonni, ám kétségtelen, hogy valamelyest ez is mutatja a szombathelyi Fidesz megosztottságát, ami most a szóbeszéd szerint Hende és Balázsy, vagyis konzervatív és reformisták táborára osztódott.

De, hogy magáról a beszélgetésről is szót ejtsek. Hosszú volt és középszerű. No, nem Ekler Lucát szeretném ezzel minősíteni, hiszen a riportalany azzá válik, amit a riporter kihoz belőle. Azokkal a közhelykérdésekkel azonban nehéz mit kezdeni, minthogy: Mit jelent számodra a sport? Vagy, hogy: Hogyan képzeled el az életedet 10 év múlva? 

Bármilyen hihetetlen is, de kérdezőnek, riporternek lenni az egy szakma. Egy 30, 40, 60 perces beszélgetést levezetni komoly felkészülést igényel és ez nem feltétlen azt jelenti, hogy a kérdező korábban megjelent Vas Népe cikkeket szed elő, és kérdéseiben majd’ minden egyes szót megismételve mantrázza a már egyszer megjelent cikk tartalmát. 

A riporternek polihisztornak kell lennie. Ugyanis rendelkeznie kell lexikális tudással, érzékelnie kell a beszélgetőpartner lelki állapotát, és tudnia kell spontán reagálni az alany válaszaira, hogy azokra figyelve jobban kibontsa a párbeszédet, tovább víve így a beszélgetést menetét. Néha teljesen váratlan kérdéseket bedobva, olyan háttérinformációkat kiszedve az alanyból, amit addig lehetőleg senkinek sem mondott el, ezt a megnyílást el kell érnie. Ráadásul mindezt úgy, hogy egy ívet adjon a diskurzusnak, egyik pontból eljutva végül egy másikhoz. 

Ehhez képest tegnap este bátortalan kérdések mentén csapongtunk. Család, sport, tanulás, megint sport, megint család, jövőkép, aztán múlt, aztán megint sport. Egyetlen célként az volt kitűzve, hogy ki legyen töltve az egy óra, amiben a vendég és kérdezője korábban megállapodtak. Nagy szerencséje volt Balázsynak, hogy Ekler Luca rutinos riportalany, aki egy-egy kérdésre, tartalmas válaszokkal felelt. A 60 perc elteltét szinte takkra jelezték Balázsynak, aki pedig ezután huszárvágással zárta le a beszélgetést, majd köszönte meg Lucának a részvételt. 

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67