Még mindig titkolja a minisztérium, mennyiért vett termálfürdőt Lendván

ugytudjuk.hu 2020-02-19 19:08:00.000000
Ungár Péter kérdezte meg, mennyi az annyi, de kikerülték a válaszadást.

Mint arról korábban beszámoltunk: 9 millió euróért (3,5 milliárd forintért) vásárolt termálfürdőt a magyar állam egy cégén keresztül a szlovéniai Lendván. Mielőtt azonban az összeg kiderült volna a helyi Népújságból, Ungár Péter LMP-s képviselő megkérdezte Palkovics Lászlót, hogy pontosan mennyi közpénzt költöttek el a létesítmény megvásárlására,  milyen céllal tették ezt, és miért nem alakítanak ki ehlyett a szombathelyi uszoda mellett wellness-részleget.

A Palkovits László miniszternek címzett kérdés címe egészen konkrétan az volt, hogy „Mennyibe került a lendvai termálfürdő megvásárlása?”, ennek ellenére erre a kérdésre egyáltalán nem válaszolt a minisztérium.

A miniszter nevében Menczer Tamás válaszolt, aki annyit írt: a fürdő megvásárlásáról 2018-ban döntöttek, az üzlet pedig befektetési célú volt. Arról azonban tényleg semmit sem írtak, hogy mennyibe került ez a magyar adófizetőknek, így ebben az ügyben egyelőre a Népújság információjára kell hagyatkoznunk.

Az újonnan megalakult Lendvai Terme Kft. vagyona magában foglalja a Lipa szállodát, a szabadtéri medencéket, a kempinget, a Lipov gaj apartmanfalut és egy telket. „Mindezek tőszomszédságában a labdarúgó akadémia sportobjektumai épülnek fel a tervek szerint” – írta a lap.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67