Több millió fecske tűnt el hazánkból 2000 óta

Donát Nagy 2020-02-17 12:13:00.000000
Az emberi szokások szép lassan kiirtják a magyar populációt.

Miközben az elmúlt közel két évtizedben sajnos legalább megfeleződött (!) a hazai fecskeállomány, azaz mára minden második madár eltűnt az ereszek alól, a madárcsoport szerepe a klímaváltozás miatt egyre fontosabbá válik az emberek, társ- és haszonállataink egészségvédelme szempontjából is - írja a Magyar Madártani Egyesület.

A klímaváltozással új kártevő és betegségterjesztő rovar- és szúnyogfajok, valamint az általuk terjesztett kórokozók jelennek meg Magyarországon. Az ellenük történő biológiai védekezésben is óriási szerepe van azoknak az állatoknak, például a fecskéknek (és a denevéreknek), melyek természetes úton csökkentik ezek számát.

Mérési adatokon alapuló becslés alapján minden fecske legalább egy kilogramm, muslicától a nagyobb légy mérettartományba tartozó repülő rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt.

Ezért is aggasztó a településeken élő fecskefajok állományainak ezredfordulót követő megfeleződése, melynek hátterében:

  • az élőhelyek átalakítása (fészkelőhelyek megszűnése), a táplálékbázis csökkenése (háztáji- és legelőállat-tartás összeomlása, túlzott kemizálás, nem megfelelően végzett szúnyogirtás);
  • a klímaváltozás, ami a fecskéket nem csak a költési időszakban (például a sár fészekanyag hiányával a szárazodó tavaszokon), de az őszi és tavaszi vonuláskor, valamint az afrikai telelőhelyeken is tömegesen pusztítja (szokatlan és kedvezőtlen időjárás, szárazság okozta táplálékhiány stb.)
  • és ami a legmeglepőbb, a kedvezőtlen társadalmi változások, a fecskefészkek tömeges leverése (gyakran állami és önkormányzati intézményekről), a madarak elüldözése és akár megölése áll.

Figyelembe véve, hogy Magyarországról akár kétmillió fecske is hiányozhat 2010 óta a nyár második felében, ez azt is jelenti, hogy legalább kétmillió kilogramm, azaz kétezer tonna kártevő és betegségeket terjesztő rovar évről évre a környezetünkben marad!

A napjainkra teljes egészében városiasodott sárfészket építő fecskék védelmében a lakosságnak és az önkormányzatoknak egyedülállóan fontos, gyakorlatilag nélkülözhetetlen szerepe és egyben felelőssége van.

Állománycsökkenésük megállításának, megfordításának alapját a meglévő, aktív természetes fészkek és telepek fokozott védelme jelenti.

Már csak azért is, mert a műfecskefészkek kihelyezése ott a leghatékonyabb, ahol ezeket az eszközöket legalább egy már lakott, természetes fészek mellé lehet telepíteni.

A közvélekedéssel ellentétben a fecskék tartós, a fecskepárok által akár évtizedeken át használt fészkei egész évben védettek.

A fecskefészkek leverése egész évben tilos!

Az épületmunkák, felújítások által érintett fészkek a költési időszak szünetében, november 1–március 31. között, a megyei kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály írásbeli határozatának birtokában, az abban megfogalmazott feltételek betartása mellett eltávolíthatóak. Költési időszakban, április 1–október 31. között a fecskefészkek eltávolítása nemcsak tilos, de nem is engedélyez(tet)hető!

Fészekleverés esetén leggyorsabban és leghatékonyabban néhány soros e-mailben, lehetőleg okostelefonnal is készíthető bizonyító fotókkal együtt, tájékoztassuk a hatóságot.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67