Korábbi drogos ügye miatt folyamatban lévő büntetőeljárása alatt kaptak el újra kábszival egy férfit Rábapatyon

Bálint Vágvölgyi 2020-02-17 11:22:00.000000
A bíróság elrendelte a letartóztatását, akár életfogytiglan is várhat rá.

A Vas Megyei Főügyészség indítványozta, a Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója pedig elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit korábban már gyanúsítottként kihallgattak kábítószer-kereskedelem bűntette miatt, azonban 2020. február 13-án két kg amfetamint szállított.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2018 júniusától 10 alkalommal adott el Szombathely és Sárvár területén amfetamint, összesen 600 gramm mennyiségben, 2500 Ft/gramm vételáron. Az általa értékesített amfetamin együttes mennyisége meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát is. Ezt meghaladóan a gyanúsított sárvári lakásán a csekély mennyiség felső határát meghaladó kábítószert foglalt le a nyomozó hatóság 2018 júniusában.

A gyanúsított a fenti bűncselekmény miatt vele szemben a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságon folytatott büntetőeljárás alatt, 2020. február 13. napján gépkocsival közlekedett Rábapatyon, amelyben kábítószert szállított, amikor a rendőrjárőr igazoltatás alá akarta vonni.

A gyanúsított azonban a helyszínről elhajtott, és menekülés közben az egyik rábapatyi ház előtt a gépkocsiból több mint két kg amfetamint dobott ki, majd a szántóföldre hajtott és a személygépkocsit hátrahagyva elmenekült, azonban rövid idő alatt elfogták.

A Vas Megyei Főügyészség azért indítványozta a gyanúsított letartóztatását, mert a terhére rótt  bűncselekmény akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, ezért fennáll a szökés veszélye, valamint a gyanúsított a büntetőeljárás során szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követett el, és fennáll a veszélye annak is, hogy szabadon bocsátása esetén további bűncselekményt követne el.

A Szombathelyi Járásbíróság ügyeletes nyomozási bírója az ügyészi indítvánnyal egyezően 1 hónap időtartamra a gyanúsított letartóztatását 2020. február 15. napján elrendelte.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67