Közel 20 fokkal rúgja ránk az ajtót a hét

ugytudjuk.hu 2020-02-17 06:00:00.000000
A folytatásban azonban jóval hűvösebb lesz.

Hétfőn a hajnali, reggeli órákban párás lesz a levegő, foltokban köd is képződhet, de ezek délelőtt mindenütt megszűnnek. Napközben általában fátyolfelhős idő várható szűrt napsütéssel, de helyenként alacsonyszintű felhőzet is megjelenhet az égen, viszont estétől fokozatosan megvastagszik a felhőtakaró. Csapadék nem valószínű. A déli, délnyugati szél a Dunántúl déli felén időnként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 18 fok között valószínű északkeleten az alacsonyabb, délnyugaton a magasabb értékekkel. Késő estére 3, 11 fokra hűl le a levegő.

Kedden reggelig erősen felhős lesz az ég, majd a délnyugati vidékek kivételével a legtöbb helyen felszakadozik, csökken a felhőzet, és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Főként északon elszórtan lehet kisebb eső, zápor. Az északnyugati szél nagy területen megerősödik, az Észak-Dunántúlon néhol viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között valószínű.

Szerdán eleinte kevés lesz a felhő, majd nyugat felől megnövekszik, déltől meg is vastagszik a felhőzet. Délutántól egyre többfelé várható eső, estétől északnyugaton néhol havas eső is lehet. A nyugati, délnyugati, estétől az északnyugatira forduló szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű.

Csütörtökön hajnalban északnyugat felől felszakadozik a felhőzet, utána gomolyfelhős, napos idő lesz. Eleinte főként keleten zápor, a hegyekben hózápor előfordulhat, majd megszűnik a csapadék. Az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között valószínű.

Pénteken átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, emellett néhány órára mindenütt kisüt a nap. Elszórtan zápor, északon, északkeleten néhol hózápor előfordulhat. A délnyugati szél többfelé megélénkül, majd a szél északnyugatira fordul és megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 10 fok között valószínű.

Forrás: met.hu

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67